Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért csinálta ezt a fiú velem?
Nem mondanám, hogy férfi aki így viselkedik, így marad a fiú:P Szóval 20 évesek vagyunk, buliban ismerkedtünk meg, nem indult komoly kapcsolatnak, de aztán elhívott találkozgatni, ami lényegében annyit tesz, hogy beültünk meginni vmit, meg sétáltunk. Ez így is ment pár héten keresztül. De aztán utána nem írt vagy 1-1,5 héten keresztül, pedig úgyváltunk el az utolsó találkozásnál, hogy függőben maradt, mikor találkozunk legközelebb. Szóval nem írt, én írtam neki, akkor vagy nem írt vissza, vagy ilyen félóránként vmit. Aztán egy hétfői napon délután rámír, hogy miújság, mit csinálok este. Írtam neki, hogy unatkozok, hogy érezze az utalást, hogy ráérek, ha találkozni szeretne:P erre írja, hogy érti stb, aztán kb. nem is írt így egész délután, de közbe este egyik ismerősöm hívott buliba, és el is mentünk. Egyik legjobb haverjával találkoztam is, de korán le kellett lépnük, szóval nem is néztem körül, csak később tudtam meg, hogy ő is ott volt. Na ezen meglepődtem, hisz nem is hívott meg semmi. Azóta se beszéltünk, egyszer írt, hogy tudok-e vmi jó filmet, írtam neki egy regényt filmekről, de nem is válaszolt vissza hogy köszi vagy ilyesmi. Ez volt 2 hete, elötte 4-5 hétig találkozgattunk. Most meg találkoztam vele személyesen, de úgy csinált, mintha nem látna, pedig még egy kicsit belé is ütköztem, kizárt, hogy ne látott volna, meg utána ott mentem elötte is és nem is köszönt.Na itt egy kicsit kiakadtam, hogy nemrég még tök jóba voltunk, már szinte összejöttünk, most meg így le se sz@r, még köszönni se köszön, pedig én nem bántottam meg semmivel sem. Igazából nem tudom, hogy működött volna-e a dolog kettőnk között, de akkor is idegesít, hogy így "zárta le" a dolgot, mert nem értem miért.
Vkinek ötlet?:D
egy férfipalántát rendszeresen szembesíteni a leégéssel istennek nem tetsző dolog :)
(merthogy így éli meg a veled való találkozást)
örülök, hogy segíthettem, ha egyéb elmebajjal találkozol, csak szólj :))
Köszi:D mostmár biztos, hogy neked írok elsőnek, ha ilyen problémám van:D
(Most ahogy jobban belegondolok, biztos hogy ez a problémája, csak nekem ilyen eszembe se jutott, inkább magamban kerestem a hibát, ezért esett ilyen rosszul..bár vmilyen szempontból az én hibám is) Na mind1, mostmár nyugodt szívvel nézem levegőnek én is:P
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!