Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek igaza van a lányoknak?
Mostanában gyakran bulizom és iszok. (minden héten legalább egyszer átlagban)
Voltam egyetemista bulin és egy olyan karon, ahol szinte csak lányok vannak. Az elsőn megismertem (persze ahogy lehet) egy lányt, ő mondta nekem, hogy beszéljünk majd egymással akkor, ha józanok leszünk. Második bulin is találkoztam vele, meg is adta a számát. (ez éjfél előtt volt) Éjfél után már olyan részeg voltam, hogy odamentem hozzá és kérdeztem, mikor találkozunk. Erre mondta, hogy hívjam majd fel és megbeszéljük. Eddig nincs is gond, de kb 5ször odamentem hozzá ugyan ezzel, egyre sem emlékeztem. Majd felhívtam telefonon és mondta nem akar tőlem semmi, mert nagyon gyerek vagyok. Igaza is van, mert amilyen hülye voltam meg is értem. Én 20 éves vagyok, dolgozok. Ő nem is ad nekem esélyt arra, hogy megismerhessem normálisan, viszont már nem is kell. Több lány is mondta, hogy ha nem ismerne és amilyen voltam, ők is ezt gondolták volna. Másik dolog, hogy egy lánytól megkérdem hogy hívják, aztán fél percen belül elfelejtem. Majd megkérdem megint vagy háromszor. Nem tudom hogy lehetek ilyen hülye, de én nem tudok pia nélkül bulizni. A lánnyal az esetet nagyon bánom, sajnos nem tudom jóvá tenni, de szerintetek valahogy megoldható?
Egy részeg embert mégis ki vesz komolyan? Senki. Nekem sem kellenél, főleg úgy, hogy rendszeresen iszol és le is részegedsz. :)
21L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!