Miért mindig a rosszak kellenek? Miért bukom a gonoszokra?

Már gyerekkoromban is kinéztem a filmekben a főgonoszt és ő volt a kedvencem. Nem tudom megmagyarázni, miért, de azt tartottam valahogy a legizgalmasabbnak, a legvonzóbbnak és nem érdekelt, h mindenki másnak a jó tetszik, a tökéletes, akit mindenki szeret, nekem a rossz jött be. Sajna mára se hagytam el ezt a rossz szokásomat és ha választani kell egy nyugodt, kedves, intelligens és jófej, vagy egy megbízhatatlan, kiszámíthatatlan, átejtős pasi között, én tuti a másodikat akarom. És az a durva, hogy többször volt olyan, hogy úgymond a "jó oldalon álló" pasi sokkal jobban nézett ki, az sem érdekelt és csak azért is az kellett, aki tudtam, hogy nem lesz velem mindig jófej. És tudtam, hogy meg fog bántani, és hogy a másik pasi mellett sokkal jobb dolgom lenne, de valahogy taszít, ha látom, hogy annyira tetszem valakinek és vonz, ha eleinte nem látnak bennem sokat és időről-időre tennem kell azért, hogy lássam, igenis bejövök valakinek. Hogy lehetek ennyire lökött?! Hogy fogadhatnám el végre a jókat??