Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ezek hogy történhettek meg?
Csak engem idegesítenek ennyire a mai tinik, fiatalok? 13-14 évesen felnőttnek gondolják magukat, kiakadnak, ha valaki azt mondja, hogy még gyerekek.
Szexelnek, piálnak, ri*bancnak öltöznek, flegmáskodnak, bunkóznak.
Egyszerűen elnyomják a maradék normális embert.
Igen, van más dolgom is, mint velük foglalkozni, de mindennap meghökkenek a nyílt utcán is, mert borzalmas, amit látok. Pár évvel ezelőtt, mikor én voltam ennyi idős (bő 8 éve) akkor nem volt ez, közel sem.















Engem is idegesítenek, ezért hagytam ott 4,5 év után a tanárszakot az egyetemen.
Mert rájöttem, hogy ezekkel én már nem tudok mit kezdeni - nyilván van, aki igen, de azt is fel kell ismerni, ha valaki nem való az adott pályára, én nem vagyok erre alkalmas. A megfelelő időben kellett volna egy kiadós szülői pofon - szigorúan egy - és akkor semmi gondja nem lenne ezeknek a kölyköknek. De erről már lekéstünk.
Úgyhogy - minthogy más okokból kénytelen vagyok ezzel az elfuserált generációval (tisztelet a kivételnek, mint mindig) érintkezni - megtanultam, hogy ne érdekeljen. A férfiaknak van az a tulajdonsága, hogy bizonyos dolgokba képesek belesz@rni. Meggyőződésem, hogy ezt nekünk, nőknek is meg kell tanulni, és akkor sokkal boldogabb hely lesz ez a világ. Én legalábbis megtanultam, és jobban érzem magam, mintha izgatnám magam azon, ami ellen úgysem tehetek semmit. A kérdezőnek is csak ezt tudom tanácsolni.
24/N
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!