Van egy srác akibe nemrég nagyon szerelmes voltam, de elmondtam neki és azt mondta ő nem és nem akar megbántani. Sokat szenvedtem, majd továbbléptem, volt egy barátom, de mióta szakítottunk megint a srácra gondolok állandóan. Még mindig szeretem?

Amikor nem ismerünk valakit, de távolról látjuk, és tetszett/tetszik, akkor hajlamos az ember kitölteni azt, amit nem tud, azzal, amit szeretne, hogy az illető legyen. Tehát előfordulhat, hogy beléképzelted az ideális pasidat.

De ha ő lenne az ideális fiú, akkor ő is érdeklődne/szerelmes lenne beléd, nem igaz?

Amúgy pedig – engem speciel – kimondottan sokkolna/illetve megijednék, ha valaki csakúgy odajönne, és szerelmet vallana, szóval szerintem ezt ne csináld, mert szerintem fel kell építeni ezt a másikban is, ha pl. egyáltalán nem is tud rólad.

Szóval, ha nagyon tetszik valaki (vagy szerelmes is vagy belé – ahogy akarod nevezni), először is beszélj vele, érdeklődj, és figyeld, hogy egyáltalán te is tetszel-e neki vagy sem. Ezzel kínos/fájdalmas jeleneteket tudsz megspórolni neked is, és a másiknak is.

Nem ismerem nyílván a részleteket, hogy mennyire ismertétek már egymást, de a leírásodból nem úgy tűnt, hogy ez egy felépített dolog lenne, hanem olyan mintha csak úgy odamentél volna, és derült égből mondtad volna neki.

Szóval szerintem az álompasid kapott egy valódi arcot, de az arc mögött nem feltétlenül van valóban az, aki neked kell.

Szerintem van egy elképzelésed róla, amibe minden olyan dolgot beletettél, amit nem tudsz róla, de egy fiúban tetszene, tehát az ideálod, és abba szerelmes vagy. Az, hogy ez azonos a fiúval is, kétlem.