Ez már megszállotság? Nem vagyok normális? Légyszi olvassa el valaki, nagyon kivagyok!

Szeretném ezt már elmondani valakinek, de a családom/barátok nem értenék, szerintem.

Szóval, akit szeretek, az most elérhetetlen nekem, több minden miatt is, de...

Annyira szeretem, azt tudni kell rólam, hogy mindig fontos volt nekem a kinézet, de nála már nem számít, mert már mindenhogy gyönyörűnek látnám, és annyira édes a személyisége, senki más nem olyan mint ő.

Elég rosszkedvű vagyok mostanában, néha egészen depressziós, és az az igazság, hogy ő a legnagyobb okom arra, hogy éljek, mert remélem, hogy egyszer majd vele lehetek. Nem tudom, egyébként mi lenne, de azt hiszem semmi nem érne semmit. Ha ő nem lenne, akkor olyan üres lenne az életem, de így néha arra tudok gondolni, hogy ha egyszer talán szeretni fog engem, akkor én is érek majd valamit.

Nincs is esélyem arra, hogy esetleg valaki elérhetőbbe szeressek bele, mert így hogy ő van, mást észre sem veszek, mert ő annyira különleges.

Már annyira idegel, hogy nem tudom elmondani neki, hogy mennyire szeretem. Én azt szeretném, ha én lennék az, aki megnevetteti, akivel boldog lehet, akiben megbízhat. És hogy tudja, hogy én mindig ott leszek, és mindig törődni fogok vele. De arra, hogy ezeket elmondjam, még egyáltalán nincs esélyem, éveket kell még várnom még arra is, hogy ezeket elmondjam.

Szerintetek ez már inkább megszállotság, mint szeretet?

Nem tudom, mi legyen...

Bocsi, hogy ilyen hosszú, és zavaros lett, és nyavalyogni sem akartam:/ Kérlek segítsen valaki...