Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Jól érzem, hogy a párkapcsolat kezdeményezési szerepkörök, a nemi szerepkörök sokszor önmagunk és mások meghazuttolásához, személyes érzelmeink korlátozásához vezethet?
Nem azt mondom, hogy "rossz" érzés a fiúnak kezdeményezni, a lánynak pedig jelekkel elérnie hogy felfigylejenek rá, mert ha ezt jól, helyesen csinálja a két fél igenis nagy móka és élvezet, a boldogság egyik bővizű forrása. (Ellenben ha rosszúl, az kész katasztrófa, borzalmasan kínos és félreértések lehetnek belőle, no meg elmehet a két félnek az egész párkapcsolat kereséstől a kedve...)
Azon gondolkodtam, hogy lényegében az olyan embereknek, akik NEM úgy vannak kódolva hogy "most én leszek a nagy vadász", vagy hogy "hű de nőiesen felhívom magamra a figyelmet", hanem ellenkezőleg, félénkebbek és bátortalanok, esetleg támaszra van szükségük és útmutatásra, ők nagyon-nagyon megszívják ezzel az egésszel, s lényegében egy társadalmi elvárás ördögi körébe kerülnek: fiúknak nem lehet csaja míg nem vadászok, lányoknak nem lehet pasijuk ha rámásznak a srácokra. (Legalábbis a hagyományos nemi szerepkörök szerint)
Az ilyen emberek részére is vonatkozik ez az elvárás és (bizonyos mértékben) érzelmi, szerelmi korlátozás (pl a lányoknak elvileg tilos kimondani a fiú előtt hogy szerelmesek a fiúba) meg van kötve a kezük és hatalmas nehézség előtt állnak, arról nem is beszélve hogy ha az illető anti-szociális, akkor méginkább ráfázik arra hogy követnie kell a szerelmi hagyományok nagy könyvét, s addig nem is lehet boldog amíg nem úgy cselekszik ahogyan a társadalom megköveteli...? Amíg nem "férfiként" vagy "nőként" viselkedik valaki...? Nem elképzelhető, hogy ez csak az emberek egy olyan tulajdonsága, ami oda vezethető vissza, miszerint dualistán szeretnék látni a világot, rendszerezve és megszabni ki hogyan viselkedjen a neme alapján...? Mert hogy voltaképpen az ember beleszületik a nemébe, nem ő dönti el hogy fiú lesz avagy lány, s szintén nem dönthet abban melyik nemi szerepkört kéri. Akkor ezek szerint szégyen ha egy fiú olykor sír, elérzékenyűl, kimutatja ÉRZELMEIT amik az összes lényben ott vannak, ahelyett hogy elnyomná őket...? Mert hogy egy fiúnak "tilos sírnia"??? Nem szánalmas ez valahol...? Miféle "férfi" az olyan aki képtelen megnyílni ily módon mások előtt...? Helyette (régen) mennie kellett kötelező katonai kiképzésre, vagy éppenséggel háborúba, csakmert ő a "hű de kemény" férfi és arra lettek nevelve ott hogy ne mutassák ki érzelmeiket soha és a háborúban pedig legyenek hóhérok valami "hű de nagy cél érdekében"... (Amik mögött mindig ott lapult a felső társadalmi réteg haszonszerzési vágya, az éppen kiképzendő emberek kiszipkázása, azok eldobható játék katonaként való kezelése)
Én személy szerint (ez szubjektív vélemény) úgy vélem, kegyetlen és gyakran gusztustalan dologok a nemi szerepkörök, van hogy előnyét élvezi az ember, de nagyon sokszor bizony nem az előnyére szolgál az egyéneknek. Ti mit gondoltok erről? Mi a véleményetek?
válasza:Nekem a hosszadalmas eszmefuttatásod után csak is egy dolog jutott eszembe. Túl sokat foglalkozol azzal, hogy mit gondolnak mások, mit gondol a társadalom. Még is ki nem sz*rja le, hogy ki mit gondol, hogyan kéne élnem... Persze valamilyen szinten muszáj alkalmazkodni, de hagy döntsem már el én, hogy mikor sírok és mikor vagyok erős, hogy nőként dologzok-e vagy sem, hogy 5 gyereket szülök-e vagy egyet sem, hogy érzékeny párt választok, vagy keményet, aki sosem mutatja ki az érzelmeit... Nem érdekel, hogy ki mibe "kényszerít", mert ezek pont olyan dolgok, amiket nem lehet rákényszeríteni, csak a gyengékre, akik nem merik vállalni önmagukat.
Én nőként sosem mászok senkire, de nem is várom ölbe tett kézzel, hogy az ölembe pottyanjon valaki. Egyszer azt mondták nekem, hogy úgy kell közeledni a másik nem felé, hogy bármikor szégyenkezés nélkül visszavonulót fújhass, ha úgy alakul. Ha nem jött össze valakivel, akkor sem törtem le két napnál többre sosem, mert tudom, hogy ennek így kellett lennie! Sosem aláztam meg magamat más előtt, nem cuppantam rá olyan szinten senkire, hogy amiatt utána kellemetlenül kelljen éreznem magamat. Az meg hogy emiatt valakinek elmegy a másik nemtől a kedve, szerintem már egyéni h*lyeség. Nem szabad néhány elutasítás miatt ennyire elkeseredni/kiábrándulni.
Én amondó vagyok, legyen mindenkiben tartás, de azért ne veszítse el az ember önmagát. Nem kell 100%-ban minden ellen lázadni, de ilyen mértékben meghunyászkodni sem kell a társadalom elvárásai előtt, mert abba csak belerokkan az ember!
Én hiszek abban, hogy mindenkinek megvan valahol a párja, aki azért fogja szereti az illetőt, ami/aki ő és nem azért amilyenné tehetné majd...
válasza:Előző szépen megválaszolta.
Igazad van, nem kell a "társadalom által kreált normáknak" megfelelni. Nem minden nő szende, van nőben vadász típus. Ha neki így a jobb, tegye ezt. Ha a férfi érzelmesebb típus, ne szégyelljen sírni.
Szerintem minden ember más, és senki sem fog megrökönyödni, hogy valaki másmilyen mint az "elvárt". Manapság a nők szedik fel a férfiakat, legalábbis itt olvasva a fiúk azok sírnak, hogy egy lány sem közeledik feléjük... és ez is normális.
Vannak olyanok akik viszont vadásznak, és nem szeretik ha egy nő tapad.
Ne vedd ezt ilyen komolyan, ha úgy adja, tedd azt amit jónak gondolsz, ha kell sírj (ha fiú vagy)ha kell kezdeményezz egy helyes srácnál (ha lány vagy).
A társadalomban mindig voltak ilyen megrögzött buta íratlan szabályok, amik nem mindig voltak minden esetben hasznosak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!