Lehetséges, hogy az ember olyanba szeressen bele akit nem ismer személyesen?

Kedves napietus ezt neked küldöm:

Vég nélkül szeretni

Vég nélkül szeretni, örökre

nem nézni a naptárt,

az évszakokat feledni.

Este vagy reggel, mindegy

kéz a kézben menni,

az utcák reszkető fényébe.

Elveszni az álmok türkizkék

ködébe.

Nem látni semmit,

csak érezni téged.

Ajkaid reszkető mámorát inni.

A fényeket ellopni a mának,

ne várjatok kishitű mindennapok,

zúzott, kőszívű magányok ki innen fussatok!

Vég nélkül szeretni mindent,

ami te vagy, a mosolyod,

az ajkad, álmomban elsuhanó

árnyad, tisztaságod.

Ízed számon, gyöngyöző,

friss patak víz, olthatatlan

szerelmem, csak te olthatod.

Mily szép is a hangod,

nem kell, hogy szólj,

akkor is hallom,

mert bennem vagy.

Dallamod csillogó gyöngysor,

mint éjszakába a csillagok.

Reszkető fényükben

álomhosszú csókok,

érintések ájulásába zuhanni,

oda adni magunkat egymásnak.

Minden percben meghalni és

szebbnek születni újra.

Meddig lehet így szeretni,

vég nélküli hulláma lenni a

gyönyörnek.

Szeretni még téged,

ne legyen vége

örökké tartson a nappal,

örökké az éjszaka.

Végtelen fonálként szőni

a szerelmes szavakat,

emelni belőle falakat,

elbújni mögé

Gyermekként játszani,

csodálni egymás virágait

táplálni a lelket, hinni benne,

hogy élni csak így érdemes,

csak így lehet.

Bár lehetne vég nélkül szeretni,

csak lehetne,

kifulladásig, örökre!

Csontos Sándor