Úgy érzem magamat, mint egy bugyi. Normális ez 14 évesen? Mert én már kezdem unni saját magam.

semmi akaraterőm,kitartásom,de ez már nagyon b.ssza a csőröm, valami nincs ami segítene ezen?xD ez most nem az előző kérdésemhez jön,mert ez csak az egyik problémám,ez a másik: már elegem van,hogy mindenki kihasználja az érzéseimet,erre a bugyi a legjobb hasonlat! használnak,majd kimosnak és megint csak használnak....... már olyan feleslegesnek érzem magam,hogy csak na! szerintem már nagyon kéne valaki aki ölelgetne meg minden(nem anyukámra gondolok..),lehetne is,de egyik se kell!! nem szeretek másokat megbántani tehát mindig ott vagyok bárkinek,ha kellek. de mikor nekem kéne valaki, akkor alig vannak,csak tényleg azok akikre mindig számíthatok. már kezd elegem lenni,hogy mindig segítek másokon és sosem kapom vissza azt amit egykor adtam! páran azt mondják,hogy szeretethiányom van és,hogy kéne valaki nekem(mint ahogy az előbb is mondtam),de egyszerűen nem tudom kinek a szeretet-e kéne!!!?? a bugyi mellett egy labirintusnak is érzem magam,pff. már nagyon unom ezt az egészet. és néha úgy lennék bunkó sok mindenkivel csak az a baj,hogy,ha nem hozzák ki belőlem nem tudok bunkó lenni! jól esik mikor valaki meghallgat,de ha nem tud semmit mondani akkor már megint ugyanott tartok! és ez a bunkózásos dolog nekem nem megy 1-ről 2-re,ez a baj... meg még ez,hogy egyszer van önbizalmam máskor meg már megint bugyi xD komolyan mondom nem tudok magamon eligazodni...