Lehet később pszichés oka? Vagy csak túlreagálom a dolgokat?

16 éves koromig volt egy barátnőm, vele nőttem fel, aztán ez a kapcsolat egy fiú miatt megszakadt. Azóta nem járok ki a faluba, mert nincs kivel, addig mindig vele jártam, és jött hozzá a társaság, de így nélküle nehéz. Szakközépben vannak barátaim, de másik faluban, városban laknak, így nehéz velük minden nap/este találkozni. Van hogy elmegyünk bulizni, de hiányzik az a "kiülünk egy padra csak úgy és hülyülünk este" Mikor a barátom kimegy a barátival beszélgetni, inni stb, akkor mindig elkap egy kicsit az irigység, hogy én meg itt maradok egyedül. Nem vagyok az a önostorozós típus, keresek magamnak valami elfoglaltságot, csak az érdekelne hogy később nem lesz ebből semmi gond? hogy majd annyira elszokok az emberektől, hogy zárkózott leszek, vagy éppen fordítva, hogy mindenkivel jóba szeretnék majd lenni és ezzel megfojtom a többieket?