Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit gondoltok arról, ha valaki hazudik, azért, hogy megszerezzen valakit?
Egy fiú, aki nagyon jó haverom volt, mindenfélét megbeszéltem vele, többet akart tőlem. Persze ezt nem mondta el nekem. Kitalált egy sztorit, ami röviden annyi volt, hogy őt sokszor megverték, fenyegetik stb, pedig ő nem csinált semmit, most pedig megzsarolták, hogy ha nem csinál meg 1-2 dolgot, akkor nem hagyják békén továbbra sem. Azok a dolgok olyasmik voltak, hogy meg kell öleljem, pusziljam, csókoljam, ilyesmi. De sex fele nem ment el a dolog. Én elhittem neki és megcsináltam, mindent, amit az állítólagos ellenségei mondtak. Most már tudom, hogy hülye voltam. Eleinte fura volt, de aztán nem volt nagy dolog megpuszilni, naponta 1ox 2ox megölelni. Aztán megcsókoltam párszor. Itt nagyjából le is zárult a dolog, egyébre nem kért, örültem, hogy minden rendben. A továbbiakban pedig barátok voltunk. Aztán én megtudtam, hogy mi volt a helyzet. Persze nem tőle, annyi nem volt benne, hogy bevalja.
Most nem tudom, hogy maradjon-e a jó kapcsolat köztünk, mert másképp sokat segített nekem iskolai dolgokban, én is neki, jókat dumáltunk, hülyültünk, ez hiányozna.
Ti mit gondoltok róla, mert szerintem ez a hazugság, már beteges...
Köszi ha végigolvastad és írsz véleményt.:)
hááát igen... mert azt mondta, hogy ő nem akar tőlem semmit, és az állítólagos ellenségei ezzel büntetik... Azért hittem el, mert tényleg nagyon jóban voltunk. De most sem akarok többet tőle barátságnál...
Ezt az utolsónak írtam.
Az első kettőnél nem értem, hogy pontosan mire gondoltok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!