Ez lenne a pasiknál a híres " mid-life crisis"?

Beszélgetek egy negyvenes férfival , ugy gondolom, egy nagyon szép "virtuális" barátság alakult ki közöttünk. (Külföldi , de a munka miatt sokat utazik errefelé is, egyedülálló) Eleinte csak cseverésztünk erről-arról, majd egyre jobban megnyiltunk egymásnak, kialakult egy igazi " cinkosság" köztünk. Panaszkodhattam neki pl. a ( jelenleg kissé sz*r) kapcsolatomról,a munkámról, ő is sokszor kért segitséget ha valami gondja-baja volt. Egyszercsak azonban megváltozott- hirtelenjében elkezdett sms-ekkel bombázni, pl: " Rád gondolok, és hiányoznak a beszélgetéseink meg te is"..( Gondolhatjátok, piros fejjel, remegő kezekkel töröltem azonnal!) Megbeszéltük, hogy találkozunk, (mint haverok!) - egyszer teljesen feldobott tőle, és olyanokról beszél hogy pl. minden vágya hogy lásson, és majd csak " néz csendesen" , mert az milyen jó lesz.(Pff..) Máskor meg azon gondolkodik, hogy lehet, hogy nem lenne túl jó ötlet a találka, kitalál mondvacsinált indokokat. Most éppen a " látni akar" -fázisban van, elmondta, hogy 20 év után vett egy fitness bérletet, mert jól akar kinézni :D Kisebb vagyont költhetett már sms-re, most épp az a mániája, hogy fel szeretne hívni.. De nem mer, mert fél , holott annyira szeretné hallani a hangom..Normális viselkedés ez?? Lehet, hogy nem is barátság ez, csak jókor léptem be a képbe, és én, fiatal csaj ( 28) " segítek neki újra "élőnek, fiatalnak" éreznie magát? Bizonyítja magának, hogy még igenis fiatalos? Vagy... ez más..? Nagyon kedvelem, de nem akarom, hogy.. a saját, és az én életem is szétbarmolja..