Most már aztán elegem van. Mi a francot tegyek már, hogy jobbra forduljon minden?!

Barátnőmmel másfél év után szakítottunk már 1-2 hónapja, de ő már nem szeret engem, én viszont halálosan beleszerettem... Nála megfelelőbb nem létezik ebben a velejéig rohadt világban, és én beledöglök, hogy nem lehetek vele... Ő nekem az igazi, ő nekem a mindenem, az életem, lényem egyetlen értelme, és én képtelen vagyok arra, hogy nélküle éljek... Elfelejteni végképp nem fogom tudni, más egyszerűen nem érdekel, mert mindenki mástól undorodok, és csak a rosszat látom mindenkiben... A legdrágább, legértékesebb kincset vesztettem el, értitek? Ahol nincs Ő, ott nincs Én sem... És pontosan ezt érzem, az eddigi pozitív, és szeretetteljes életszemléletem átváltott egy negatív, és tapló szemléletbe... Én ezt nem akarom, de tenni sem tudok ellene, mert mintha az egész lelkemet tépték volna ki, gyökerestől.

Segítseget, kérlek, mert ezt túl hosszú ideig nem fogom tudni elviselni, már így is rohadtul elegem van abból, hogy ezzel a fájdalommal kell éljek! Álmomban sincs nyugtom, mert róla álmodok állandóan, ő jár a fejembe a nap 24 órájában, és én szüntelen azon kattogok, hogy hogy a fenébe tudnék egy örök életre szóló amnéziát előidézni magamnak, és tiszta lappal kezdeni egész szánalmas életem.

Kérlek.. mondjatok valami tuti tippet, a fentiek függvényében, hogy hogyan lehetnék túl rajta? Hogyan felejthetném el életem szerelmét?