Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Most mit csináljak? (Kérdésed túl rövid, a magyarázatod hosszú. )
Megismerkedtünk egy fiúval az interneten keresztül már egy fél éve ennek. Azóta nap, mint nap beszélünk, sokszor órákon át, de ha valamelyikünknek nincs ideje, akkor is köszönünk, és mondjuk, hogy bocsi, de ma nem leszek itthon, és nem tudunk beszélni.
Szóval nagyon kiismertük egymást ez idő alatt, bármi baja volt a másiknak, mindig meghallgattuk egymást, és segítettünk túllépni a nehéz helyzeteken. Ha valami öröm ért minket, azt is megosztottuk egymással.Nagyon kedves, aranyos, megértő, lehet vele komolyan is beszélgetni, de ha úgy van, akkor hülyéskedni is. Ezáltal én nagyon is megszerettem, talán túlságosan is. Ugyanis azt hiszem, hogy beleszerettem.
Tudom, hogy ő kedvel engem, de csak úgy mint egy barátot, semmi több. Van egy lány, akit nagyon szeret.
Mit tegyek?
Kell egyáltalán tennem bármit is?
Esetleg maradjunk továbbra is barátok, vagy mi legyen?
(és még velem ilyen nem volt, hogy így személyes kontaktus nélkül beleszeressek valakibe, főleg, hogy láttam róla képet, nem egy túl jó pasi, sőt! egyáltalán nem is tetszik, mint fiú)
15/L (a fiú 17 éves.)
Hozd fel témának hogy hiányzik már egy fiú. Valaki olyan aki rendes mint ő és meghallgat és akivel legalább ennyire élvezed a társalgást. Elsőre csak ennyit mondj. Ha ráharap akkor beszélgess tovább, pl. kérdezz rá ő milyen lányt keres maga mellé. NE kapkodd el, lassan adagold be neki a dolgot. Engem így szedett össze az exem.
26 ff
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!