Írtam, pár verset, amiket egy reménytelen szerelem ihletett, amitől még azóta is szenvedek. Pár ember szerint jók lettek, de kíváncsi lennék mások véleményére is. Tetszik/nem tetszik? . Jó, azért ne ilyen tömören : ) Várom a kommenteket.

18, lassan 19 éves fiú vagyok... Azért a szerelem témakörhöz írtam, és nem a művészetekhez, mert végül is szerintem csak a szerelemről szólnak a versek.

A verseket időrendben teszem fel, mert így a hatásos... Kezdődjék a történet...

2008.április 10-én kezdődött ez az egész...

1.:

Ki lehet ez, talán egy angyal?

Ő a legszebb lány, kit valaha láttam.

Gyönyörű szemek, mosolygós arc…

Vajon velem szóba áll majd?

Bárcsak beszélhetnék vele…

De ha elküldene…

Nem tudom, sosem csináltam még ilyet.

Teljesen ledermedtem. Mit tegyek?

Sosem beszéltem még ilyen lánnyal.

Előbb írok neki, úgy könnyebb lesz majd.

Milyet írjak? Rövidet, tömöret,

Vagy inkább egy hosszabb levelet?

…Megírtam és elküldtem, már nincs visszaút.

Alig várom, mit küld majd válaszul.

Várok éjjel, várok nappal,

Lehet nem is válaszol majd.

…Végre megjött, itt a válasz!

Azt írja, ismerkedhetünk. Ezaz!

Olyan boldog vagyok, mint még soha…

Nade holnap itt az iskola.

…Itt vagyok az aulában, de ő hol lehet?

Talán még meg sem érkezett.

Elindulok a termünkbe,

Hátha majd összefutok vele.

…Ott van! Közeledünk egymás felé.

Mit csinálok majd, ha ideér?...

Rám mosolyog és köszön,

Én ugyanezt teszem rögtön.

Elmentünk egymás mellett. Meg sem állítottam.

Istenem, mit csináltam?!

Itt lett volna az alkalom, hogy beszéljek vele,

De én csak mentem tovább előre.

…Kedd este van, a mai nap már beszéltem vele,

És sajnos jól beégtem előtte.

Beszéltem én össze-vissza,

És ő sajnos nem tudta…

Nem tudta, hogy nagyon izgultam,

Hisz ilyet még sosem csináltam.

Ez volt az első alkalom,

És mi lett a vége?... ”borzalom”.

2.:

573

(írtam: 2009-11-12-én)

Ötszázhetvenhárom.

Ennyi napja várom.

Ily sok ideje dobog érte szívem,

S minden nap után egyre jobban szeretem.

Szeretem őt és nem is tudja,

Hogy ő éltet napról-napra.

Szívem fáj, mikor nem láthatom,

S ilyenkor semmi nem űzi el bánatom.

Szomorú vagyok, mert nincs velem,

És még nem is tudom, milyen a szerelem.

Ő lehetne az első, kiért érdemes élnem,

S ki együtt lenne mindörökké vélem.

Ötszázhetvenhárom.

Kín és fájdalom.

Több napot már nem bírok ki nélküle,

Nagy magányomban meghalni is jobb lenne.

Meghalni is jobb lenne, mint élni.

Istentől csak egy dolgot szeretnék kérni:

Adassék meg nekem az ő szerelme,

És mellette leszek én mindörökre.

Életemnek nincs értelme.

Semmit sem érek nélküle.

Ha nem szerethetem, belehalok,

S végleg feledésben maradok.

Egy szegény, szerencsétlen flótás,

Ki életében egy lányt szeretett igazán.

De azt is hiába…

S a magány lett az ő halála.

3.:

713

(573 episode two :) )

(írtam: 2010-04-13-án)

Hétszáztizenhárom.

Már ennyi napja, hogy csak róla álmodom.

Mikor először megláttam,

Azt hittem, ő az…

Ő az, kit nekem szánt az ég,

De rájöttem, ez sajnos tévedés.

De akkor miért van, hogy még mindig érte dobog a szívem,

Még, ha tudom is, hogy nem kellek neki úgysem?

Hétszáztizenhárom.

Csoda, hogy még bírom.

Hogy szerethetek valakit ennyire,

Kit még csak nem is ismerek?

Kit még csak nem is ismerek,

De, ha meglátom, minden egyes porcikám beleremeg.

Sosem szerettem bele még így senkibe;

Folyton megigéz csillogó, szép, kék szeme.

Nélküle életem

Boldogan nem élhetem.

Így hát fáj, de tudom,

Nélküle telik továbbra is minden napom.

Hiába is szeretném,

Nem nyerhetem el soha szerelmét.

Szerelem életemben nem terem.

Hiánya régen kínoz, s szűntelen.

(Ennek a versnek a címe tévesen 713, mert valójában már 2 éve, és 3 napja volt, ami ha jól számolom 733 nap, de hát ennyi idő után nem is csoda, ha elszámolom :( )

4.:

Bárcsak egyszer igazzá válna a következő történet! :'(

Egy tökéletes nap

Eljöttél hozzám Salgótarjánba;

Mondtam neked, menjünk fel a Salgói várba.

Meredek biz az út felfelé,

Hogy el ne ess, fogtam finom, puha kezecskéd.

Két órába telt, míg felértünk,

De gyorsan elrepült, mert jókat beszélgettünk, nevetgéltünk.

Mikor felértünk, fújt a fagyos téli szél;

Szóltál, hogy fázol, s mondtam, én is eléggé.

Fél percig csak csendben mosolyogtunk egymásra,

Majd vacogva borultunk egymás karjába.

Átöleltelek, s már nem is fáztál,

Jutalmul nékem finom csókot adtál.

Kézen fogva együtt voltunk egész nap,

Ennél már nem is lehetett volna csodálatosabb.

De egyszer minden napnak vége lesz,

Ugyanúgy, mint sajnos ennek.

Bárcsak örökké tartott volna ez a gyönyörű szerda.

Most itt állunk, az átkozott buszodra várva.

A buszra, mely elvisz tőlem,

S nem is tudom, hogyan búcsúzhatnék tőled.

Egy utolsó édes csók talán éltet,

Míg újra nem láthatlak téged.

Lehet az csak egy nap,

De nélküled, mintha száz év múlva jönne el a holnap…

Indulnod kell, drága kis szívem…

Örökkön-örökké nagyon szeretlek téged…

…Éjszaka van. Aludni nem tudok,

Mert folyton-folyvást csak rád gondolok.

Csillogó kék szemeid látom magam előtt,

S mosolyod, mely sugárzik a csodás szerelemtől.

…Úgy érzem,

Nem alszok én már ma éjjel.

De gondolom, te már puha ágyikódban fekszel,

Ezért egy üzenetet küldök a csillagokkal neked.

Kicsikém, halld meg, velük üzenem:

Szép álmokat, jó éjszakát szerelmem.

5.:

Üzenet

Ragyognak az égen a fényes csillagok,

Velük üzenem, hiányzol nagyon.

Most is látom magam előtt csillogó szemeid,

Bárcsak ajkaim érinthetnék forró ajkaid.

Több napot már nem bírok ki nélküled,

Jó lenne végre újra látni téged.

Mit nem adnék egy szerető ölelésért,

S egy tőled lopott finom csókért.

Bársonyos bőröd gyengéden simogatnám,

S érzéseim halkan füledbe súgnám:

Szeretlek szerelmem, nagyon szeretlek,

S míg élek, soha el nem feledlek.

6.:

Bárcsak másképp lenne!

(2010.11.15)

Napok telnek, csillagok kihunynak,

De szerelmem irántad soha el nem múlhat.

Nem múlhat, de fáj, s kínoz szüntelen…

Vágyaim beteljesülése lehetetlen.

A szenvedés, mit érzek, ’miért sosem szerethetlek téged,

Mint pusztító tűz, égeti lelkemet…, szívemet…

A szerelem csodás, a szerelem a legszebb dolog

Az életben; mondják sokan mások…

De nekem nincs más, csak a fájdalom,

S a reménytelenségbe burkolódzom…

Nem! Sajnos nem tudom,

Hogy milyen lehet az az alkalom,

Mikor meglátod a lányt, kivel tudod,

Együtt fog telni, minden éjjeled, nappalod.

Látod a szemében, a mosolyában,

Minden egyes mozdulatában,

Ez szerelem első látásra…

Szerelem első látásra…

Sosem lesz már vége!

Hiányzik a szerelem régen… nagyon régen…

Hogy szeretőn öleljenek,

Hogy szívből szeressenek…

A halál, s a nemlét gondolata

Tölt el naponta;

Ami talán megoldás lenne,

Hisz ez az érzés többé már nem létezne…

Bárcsak minden másképp lenne…

Bárcsak minden másképp lenne…

7.:

Mindentelenül

(2010.12.29.)

Ha érted élhetnék…

Ó! Miért kísért folyton ez a messziség?!

Ezek az elérhetetlen, csodás érzések itt kavarognak a fejemben…

Képekben…

Képek csupán… Álomképek…

De álomszépek…

Attól félek,

Egy nap véget érnek.

Ha már képzeletben

Sem szerethetem

Kit az életben

El nem érhettem…

Képzelet?!

Mit ér a képzelet, ha mindezt nem adja meg az élet?!

Kínoznak az emlékek...

Ha szerelmespárt látok, szememből hullnak a könnyek.

Miért van, hogy más lehet boldog,

Csak én szomorkodok?

Szívem, lelkem kitárnám…

Bánatom az égbe kiáltanám…

Megszülettem, hogy éljek.

De mondd el! Mégis minek?!

Ó, ha tudnátok, milyen élni MINDENtelenül!

Szerelem nélkül… Csók nélkül… Egy mindent elmondó mosoly nélkül,

Mit ama lány arcán láthatok,

Kit nekem szántak az égi angyalok.

8.:

Fájdalmas az életem,

Mert senki sincs mellettem.

Az egyedüllét

Már felőröl, és elpusztít.

Szívemet rágja, kíméletlenül tépi szét

Az üres, szüntelenül kínzó lét,

Mellyel megátkozott a kib***ott,

Elcseszett élet, melyre én lettem hivatott.

Nem tudtam, hogy ennyire fáj

Szeretni egy gyönyörű lányt.

Úgy rántott ez az érzés magával, mit pusztító áradat.

Én szenvedek, csak szenvedek mert elönt a bánat.

Vannak egyáltalán emberek,

Kik nem gyűlölnek, hanem szeretnek?!

…Persze, a barátaim itt vannak mellettem,

Csak az bánt, hogy ŐT nem szerethetem…

Régebben azt mondtam: még reménykedek

Hiszem, hogy életem nem így ér véget;

Hogy valaminek élek,

Nem csak a semminek.

Hogy valahol a világ távoli zugában,

Vagy épp ebben a városban

Él egy lány, ki arra vár,

Hogy rabul ejtse szívét egy ilyen srác…;

Hogy valakit szerethetek majd,

S szerelmünk soha meg nem hal;

Hogy együtt éljük le életünk,

S az idők végeztéig boldogok leszünk…

De mára már vérzik szívem, lelkem…

A végső remény sem él már bennem…

9.:

Van, hogy meghalnál.

A tudat, hogy senkinek sem hiányoznál,

Csak fojtogat,

S könnyeket fakaszt.

Érzed, hogy az élet, mit éltél,

Nem nyerte el értelmét.

Mint, ki sötétben kószál,

Nem találtad helyed… Meghaltál.

Ez lett a vége.

Az érzelmek kínoztak régen.

Szíved, lelked nem bírta…

A kés, mit kezedben fogtál, lett a bíra.

Kioltottad életed.

Az álmodozásnak vége lett.

Szíved megállt, többé már nem dobog

Senkiért, kiről ilyen srác csak álmodott.