Saját életvezetési problémám rányomja a bélyegét a kapcsolatomra, az egész életemre, ebből ki lehet jönni valaha?

Nem aludtam, 3:50-kor ébredtem és azóta is Ő rajta kattogok. Videókat nézek/hallgatok napok óta, hogy mindig gond van a nővel, aki nem él jól a párkapcsolataiban. Persze, van hogy a férfival van gond, de ő rajta én nem változtathatok, csak én magamon, hogy elég vonzó lehessek/ jó partner lehessek, mint ember, nem mint szexbomba, értsük jól. Érzelmi érettségen való változtatás, na igen, nem vagyok azon a szinten, amin egy 29 éves nőnek lennie kellene, látom, tudom, érzem, meg mondták is, tehát ez van, szeretnék fejlődni, de eszköztelennek érzem magam. Ha túlterhelődöm, nem tudok aludni, sok butaságon eltörik a mécses, befordulok, szorongóbb alkat vagyok. Kinek kell valaki, aki nem jól terhelhető, akinek a kiegyensúlyozottságában nem lehet igazából bízni? Látja, hogy van egy csaj, full gázos és kaotikus, nem praktikus, jogsija sincs, persze hogy kezd kiábrándulni belőlem.

Ő nem ilyen anya mellett nőtt fel, nem volt érzelmileg labilis. Apja üvöltött sokat, meg hamar mérges lesz, ha valami nem úgy megy, ahogy gondolja, parancsolgatós, de az anyukája ezzel maximálisan együtt él, kezeli, tudja mit kell mondani rá, nagyon szerelmesek egymásba, még így 35 év után is. Hihetetlen, hogy ilyen van.

Szörnyen érzem magam, mert novemberben bemutattuk egymást a családjainknak, pedig bennem már akkor is voltak kételyek, de akkor kapott valamiféle reményt az egész, meg előtte jópárszor, amikor tudott nyitni/közeledni.

Amikor viszont nem megy neki, pokolian érzem magam, holott ez se rólam szól.

Videojátékozik, telefonon nézeget mémeket, akkor is, ha velem van, 10-15 percnél többet nehezen figyel rám, max. Akkor, ha vezet, eszünk. Igen, az emberek túlterhelődnek munkahelyen, valahol ezeket a dolgokat le kell vezetni, a saját apám is ilyen, egy kisovissal is megértette, hogy munka után őt nem lehet befogni semmire mert elfáradt és kész (anyám ebbe is belebolondult, mert ezt sem szerette az apámban). Lehet, hogy velem is ez a baj, mert bár nőként nehezen elfogadott az, hogy munka után pihenni vágyunk (akár alvásra), nem a második műszakra, de egyre többen érzik, hogy nőként sem megy a folyamatos gürizés, gürcölés a semmiért (?), értem ezalatt a megbecsülés hiányát.

És a legnagyobb baj, hogy nekem minden időm elmegy a másodállásommal… vagy mert önismerettel foglalkozom és ráeszmélek dolgokra, amik kattogósak. Vagy mert sajnos bedepizek és magamba roskadok kicsit (ez főleg menzesz előtt/közben gyakori, kicsinálnak a hormonok).

Úgyhogy újabban szó szerint a szaladt a lakás, de már legalább fél éve ez van, utoljára talán augusztusban csináltam nagytakarítást, de ez már vállalhatlannak érződik, mégsem tudom rávenni magam. :( persze konyha-fürdő rendben, de kéne nagyporolás, függönymosás, ablakpucolás. Egyszerűen nem tudom hogyan legyen ebből tervezet… És mindenek tetejébe nagyon késős vagyok, nincs autóm, a busz az meg lutri errefelé. Jellemhibám is, de ez csak tovább ront a napi szorongásomon.

Becsülöm, tisztelem azokat a nőket, akik szervezettek, organizáltak. Van karrierjük, 3 gyerekük és csodálatosak. Több ilyen kolléganőm is van. Az én kaotikus működésem nem fog erre a szintre jutni. Kicsit ilyen művészlélek vagyok, könnyebb ábrándozni, mint cselekedni, de már rég nem fogtam tollat a kezembe, mert annyira szorongat a sok teendő, hogy inkább meg se próbálok alkotni. Pedig az mindig segített.

Naplót nem vezetek egy barátnőm szerint ez nagy baj, a nők 95%-a tökéletesen érzi ennek fontosságát, mert enélkül nehéz szervezett alkatnak lenni, elengedni dolgokat, szembesíteni magunkat stb. Vagy csak emlékezni, hiszen a memória megkopik, az írás elmarad.

De amiért a legjobban utálom magam, az ahogy mostanában ebben a kapcsolatban viselkedem. Jobban járna nélkülem, egyszerűen látom rajta, hogy erre semmi szüksége, de nyilván egy csinos pofi az jó az ágyban legalább erre, meg mutogatni, de másra most nem érzem magam használhatónak. Kérdezni sem tudok, sem jól viccelődni, ideges lesz, kifogásokat keres, nem érti azt sem, miért vagyok durcás ráfogja valamire és annyiban hagyja, pedig nem is kéne duzzognom semmin, hiszen én generálok felesleges feszkót olyanokon, hogy nála is akkora kupi van (holott tudom, hogy a saját kupim zavar és ezt vetítem ki). Pedig én sosem éreztem úgy, hogy nyaggatom, faggatom, nem akartam lógni rajta feleslegesen, mert látom, hogy neki ez nem megy, és ha erősködtem volna, tuti már rég kidobott volna. Csak hát ez ìgy sem megy, jobb lesz neki nélkülem.