Valóban én lennék a hibás amiért öngyilkos lett?

#19

Ki mondta, hogy nem értettem meg?

Pont arról az értékcseréről értekeztem, ami végbement bennem.

Egyáltalán nem érdekel már a másik ember mar. Csak a saját boldogságom. Csak én vagyok a fontos.

Idén több csajt is letiltottam, akik után korábban mentem volna. Nem érdekelnek már. Ha pedig zaklatni mernek, hívom a rendőrséget.

Az egyik exem felhívott, hogy az öngyilkosság küszöbén áll és csak bennem bízik. Nevettem pár másodpercet, majd rátettem a telefont. Ez három hónappal azután történt, hogy kiderült, négy hónapja félremegy a hátam mögött. Amikor szembesítettem, csak nevetett rajtam, hogy mennyire naiv és ostoba vagyok, amiért hittem neki. Ezek után volt pofája nálam próbálkozni a lelki zsarolással? Hát mi lett a kis szöszivel, akivel csalt? Miért nem őt hívta? Ma is él egyébként, bár egy ismerősöm mesélte, hogy utcára került.

Érdekes, a másik exemmel a mai napig jó a viszonyunk, ő ugyanis nem egy hazug, agresszív, gyűlöletteljes ember. Nem illettünk hosszútávon egymáshoz, de ennek ellenére fantasztikus embernek tartom. Na de a másik? Pff, szóra se érdemes.

#25

Esetemben többször megtörtént már, hogy jöttek utánam, és visszafogadtam őket/megbocsátottam nekik.

Részben ezért is akadtam ki az én visszautasítasomon/cserben hagyásomon, mert amikor én kerültem ilyen helyzetbe, akkor én ezt tapasztaltam. Nem azt, amit én adtam.

Vagyis sunyi módon kihasználtak: a jó szívűségem, a megbocsátásom, de fordított esetben ezt nem tapasztaltam, pedig én még megcsalást is bocsátottam meg.

Mióta azonban àtvettem tőlük a saját stílusukat, megváltozott a világnézetem: semmilyen felelősséget nem érzek semmilyen nő iránt, csak magam iránt. Nincs megbocsátás, sem semmi egyéb: ha úgy érzem, valaki megbánt, azonnal rakom ki az életemből.

De nekem ez egy viszonylag új dolog még "idén kezdtem".

#35

Nem, barátom.

Én adventista voltam.

Az, hogy megbocsátottam egy megcsalást semmi, és szeretettel viszonyultam az exeimhez, ahhoz képest, ami abban az értékrendben bent van: ellenségeinket is szeretni kell, és imádkozni értük. Én ezen a vonalon haladtam, amikor az emberekkel foglalkoztam. Tökéletes semmiképpen nem voltam, de nem voltam rossz ember.

Te viszont szemmel láthatóan egy világi ember vagy, neked soha nem volt semmi közöd a kereszténységhez, így az a fajta alázat, és értékek, ami abban van, ismeretlen neked. Nem hiába írja Szent Pál, hogy hívőnek a hitetlenhez semmi köze nincs.

Én tulajdonképpen ezt adtam fel, és váltam olyanná, mint a világ.

Ja, ha tudtam volna, hogy valláskárosult vagy, akkor nem is méltattalak volna egy szóra sem. Ezer bocs.

Amúgy nem ismersz te valójában semmilyen értéket.

Aki valóban felfogja, mik azok, azoknak nincs szüksége semmilyen vallásra, mivel saját maga fedezi fel és érti meg, érzi át.

Te nem tudsz semmit a szeretetről, önzetlenségről, megbocsátásról, csúnyán kevered ezzel-azzal, és zárt elmével teszed.

Ezeknek az értékeknek közük sincs semmilyen valláshoz, semmi szükség vallásra ahhoz, hogy valaki megélje ezeket.

Alázatosnak se kell lenni a végtelenségig, és nem kell mindent megbocsátani se, mivel nem is lehet, ez is csak egy agymosó sületlenség.

Te is csak megjátszod, aztán elvársz cserébe valamit.

Arra pedig az egyéniséget, kritikus gondolkodást, intellektust letörő vallásod nem tanít meg, hogy az is érték, ha képes vagy tisztelni saját magadat is, és becsülöd a saját életed is valamire, van önazonosságod, és csak akkor lehetsz igazán jó partner és még jó barát is másnak, ha ezek megvannak.

Te azt gondolod, hogy az univerzum fekete-fehér, és a megbocsátás, az önzetlenség, stb. csak azon a szinten létezik, amiben te látod.

Én a kereszténységből jöttem, és ott egy olyan jellem alakult ki bennem, amibe amibe úgy gondolom, belefér az, hogy ha például az exbarátnőm felhív telefonon segítséget kérve, hogy adjak neki kölcsön legalább pár ezer forintot a hónap végéig, akkor odaadhatom neki. Tekintve, hogy valaha szerettem, és az életem része volt.

Te viszont a világból jöttél, és nálatok ez őrültségnek tűnik, mert a ti értékrendetek szerint az exszel mindenféle kapcsolatot meg kell szüntetni, sőt: kifejezetten hideg módon kell viszonyulni hozzá, de ezt a vitát nem ismétlem meg. Nálatok ez a normális, ekkor lesz valaki oké, ha ezt teszitek.

Egy bolond is látja, hogy itt két totálisan különböző értékrendről van szó. És az általatok emlegetetett empátia inkább az előbbiben valósul meg. Nem nálatok.

Mert nálatok az empátia azt jelenti, hogy azt szeretitek, aki titeket szeret, aki iránt érzelmeitek vannak. Ahonnan azonban én jövök, ott véleményem szerint az empátia másokra is kiterjeszthető, ez bizony lehet akár az ellenséged is.

"Arra pedig az egyéniséget, kritikus gondolkodást, intellektust letörő vallásod nem tanít meg,"

Semmilyen vallásom nincs már. Múltam van.

Agnosztikus ember vagyok, egy éppen kialakuló új világnézettel. Próbálgatom még a dolgokat. Majd elválik, milyen ember válik belőlem, de az biztos, hogy az empátia azon értelmezését, amit ti vallottok, sosem fogom elfogadni.

Amúgy meg, felőlem mindenki azt gondol, amit akar.

De én itt a világban azt tanultam meg, hogy önzőnek kell lenni. Tehát: ha az aktuális párom rám un, kidob engem, és többet felém sem néz, akkor nekem ezt el kell fogadnom.

Oké.

De, akkor ha én ráunok a páromra, kidobom, és többet felé sem nézek, akkor azt neki is el kell fogadni.

Na, de várjunk csak!

Tényleg így van ez?

Mert én úgy gondolom, hogy a sértett fél simán lehordhatja a másikat, amibe beszállhatnak a sértett haverjai is.

Szal, hogy is van ez nálatok?

Amikor X-ről van szó, akkor ő elvárja, hogy a másik akit elhagy, felszívódjon. De amikor Y őt elhagyja, akkor meg X kígyót-békát rikácsol, hogy ej, de gazember ez az Y?

Nekem nagyon ellentmondásosnak tűnik ez a világi párkapcsolatosdi.

Tisztán érzelmeken alapul az egész, a felek kapkodnak, azt sem tudják mit akarnak, és mindenki önző. Rohadtul önző, itt tényleg mindenki a sajàt boldogságát keresi.

Alap, hogy egy ilyen közegben eszem ágában sincs SENKINEK 100%-os bizalmat adni, amit a fentiek ellenére mégis elvárnak. LOL.

Pongrácz István nem volt ennyire ellentmondásos Mikszáth regényében...

Na, de ennyi. A kérdéshez nem tervezek többet hozzászólni. Elég időt vesztegettem itt.

Inkább készültem volna a vizsgáimra.

Hagyjuk már ezt a hülye önzetlen dumát. A világon minden ember önző valamilyen formában. Nincs önzetlen szeretet sem még a saját gyerek felé sem. Ámithatjátok magatok.

Ha valakinek valaki pl adományoz...oké nem vár vissza az adott embertől semmit, de akkor is a saját lelki világa miatt adományozott.

Azt viszont el kell fogadni (ugyan úgy a saját önző mivolt miatt), hogy ha valaminek vége, akkor annak vége és nem ragodok rajt folyamat. Saját érdeke miatt jut túl az ember dolgokon, ha egyedül nem képes kér segítséget vagy véget vet mindennek (aki valójában öngyilkos akar lenni, az az lesz).

"Aztán ha az a valaki, akivel a kölcsönös boldogság, meg a többi cukiság meglesz, már nem felel meg, akkor majd kidobod, és keresel mást a helyére. :)"

Így van, ha valaki nem boldog, sőt, boldogtalan a kapcsolatában, és nem sikerült megoldani az ehhez vezető problémákat, akkor az a normális döntés, ha kilép.

Nem tudom, mi mást képzelsz te.

Maradjon benne, hogy a másik félnek jó legyen? És a másik félről ez mit mond el, ha ebbe belemegy? :)

Mondom, hogy semmi nem tudsz a szeretetről, emberségről.

Egyelőre én vagyok immáron több, mint 8 éve párkapcsolatban (ahol már millió mélypontot és problémát oldottunk meg), ellenben te pedig a marha nagy szeretetben és lelki fölényben ontod a sértettséget és a nőgyűlöletet, és a világra besértődve nyalogatod a szánalmas kis sebeidet.

"De ha már ennyire utána nézel annak, mit olvasok, akkor ne felejtsd ki Nietzsche-et sem."

Hűűűű, most azt hiszed, valami nagyot mondtál, és nagyon műveltnek tűnsz?