Mennyire vagytok képesek önzetlenül szeretni a párotokat?

Ha átmeneti állapot miatt viselkedik úgy, mintha kevésbé lennék fontos - pl mittomén év végi bolondok háza van a munkahelyen, mint most nálunk, rengeteg munka, stressz, esetleg túlóra, azon simán túlteszem magamat, mert tudom, hogy van egy dátum, amikor vége ennek az állapotnak.

Ha minden látszólagos ok nélkül, akkor nem, nyilván van oka a dolognak, pl enyhül a szeretet részéről, már csak megszokás (nem kell lángolóan szerelmesnek lenni ahhoz, hogy normálisan viselkedj a pároddal, kifejezd a szeretetedet, ha ez nem megy, akkor nyilván ott már szeretet se nagyon van, nemhogy szerelem), ilyen esetben én nem kapálózok, az én érzéseim is elmúlnak.

Ahogy a 2-es mondja.

Nyilván ha stresszes, egy nagyon fontos vizsgára készül, túlórázik, beteg, elvesztette egy szerettét stb. akkor megértem, hogy nem tud 100%-ot beleadni a kapcsolatba, és igyekszem "pótolni a hiányt".

Ha viszont ez az időszak extrém módon elhúzódik, netán az okát sem tudom, hogy mi a baj, akkor egy idő után az én lelkesedésem, segítő szándékom is kopik.

A párommal ezért szoktuk mondani egymásnak, ha rossz időszakunk van. Mindkettőnknek sokat jelent, ha jelezzük, hogy "figyi, nem veled van baj, csak kimerült vagyok". Ilyenkor igyekszünk extrán kedvesek és odaadóak lenni egymással.

Azzal viszont nem lehet mit kezdeni, ha valaki magába zárkózik.