Elég nagy ahhoz a világ, hogy keressünk tovább olyan embert, aki mindennek (legtöbbnek) megfelel, és megvan a szikra is, vagy szikra nélkül, de szeretetben, békében, biztonságban érdemes megállapodni?

Én személy szerint mindig a jófiúkhoz vonzódtam már kicsi koromtól, tudatában voltam/vagyok annak, hogy a rossz fiúk csak szenvedést okoznak és bizonytalanságot, amit én soha nem szerettem. Általános iskolában is a legudvariasabb fiúért rajongtam, és később is olyan plátói szerelmem lett, aki kedvesen és megértően utasított el. (Így is tudott fájni kegyetlenül, mégsem negatív emlék.) Később is jófiú utasított el, valamint az első barátom is normálisan szakított velem, úgy, hogy nem okozott akkora traumát nekem - bár nem voltunk szerelmesek, de megértettük egymást, és nekem mégis csak első kapcsolat volt.

Mégis megijedtem egy picit: én mindig reméltem, hogy tényleg lényegesebb a belső a szerelemhez, mint a külső, de nem volt meg az a szikra. Jó fiú volt, és mégsem.

Mi van akkor, ha valaki rossz fiúban lesz meg a szikra? Vagy éri az embert annyi szikra egész életében, hogy néhányról mondjuk ne vegyen tudomást?

Minden ember felállít magának egy ideált, vannak elvárásai a párjának milyenségét illetően. De mi van akkor, ha megjelenik egy az egyben (nem cigizik, nem iszik alkoholt, nem bulizós, családcentrikus, hűséges, művelt, stb... kinek mi a vágya, nekem ez), és mégsem találjuk benne azt a szikrát, ami a szerelemhez kell?

Elég nagy ahhoz a világ, hogy keressünk tovább olyan embert, aki mindennek (legtöbbnek) megfelel, és megvan a szikra is, vagy szikra nélkül, de szeretetben, békében, biztonságban érdemes megállapodni? Pusztán a szerelemre nem lehet építeni, mondjuk házasság kapcsán. Mert szerelem kialakulhat anélkül, hogy két ember illene egymáshoz, később meg ha elmúlik az érzés, akkor gond van. De ha egyáltalán nem is volt szerelem, szikra...?

Pusztán elméleti, még nem tervezem férjhez menni.:)

19/L