Hogyan viselkedtek ha barátilag kedveltek valakit, illetve ha tetszésből kedveltek valakit?

Ha barátilag kedvelem akkor oldott vagyok vele, szivesen keresem a társaságát, szivesen vagyok vele, tudunk nevetni egyutt, van olyan téma, ami mindkettonket egyformán mélyen érint, vagy érdekel, nincsenek negativ érzéseim, lazaság vidámság van vagy esetekben együtt sírunk.

Ha vki tetszik akkor meg tele vagyok kérdésekkel. Vajon en is tetszem e, felhiv e eljön e velem ki akar e használni, bizalmatlan vagyok, számolok vele ha párom lenne mennyire lenne jó vagy pont hogy trè vele, mert pl nem jó az eletvitele vagy bármi, általában nem érdekli ha rolam van szo igy magamrol kevesebbet beszélek tobbet hallgatom őt, hagyom hogy eloőadja magát dominaljon, megmutassa önmagát, (meg)figyelem, kiismerem, kiváncsi vagyok pl viccekre hogyan reagál veszi e a lapot, lehet e menni vele tovabb pl flörtbe azokra hogy reagál, én hogy érzem magam vele leszívja az energiám vagy feltölt e.

Aztán majd rájövök arra a felszin mögött is tetszik e vagy pont nem.

Ha barátilag, akkor simán poénkodok vele, biztosan tudom, hogy nem fogja félreérteni. Tudom az ő reakcióiból is, hogy nem úgy néz rám. Lazák vagyunk.

Ha valaki valamilyen szinten tetszik, mert pl. jó pasinak tartom vagy vonzó számomra, akkor zavarba tudok jönni előtte és pont emiatt kínosan ügyelek arra, hogy nehogy valami félreérthetőt tegyek vagy mondjak, ettől meg szintén zavarba jövök vagy legalábbis furán viselkedek, nem olyan lazán.

Jókat írtatok nagyon.

A barátnál tényleg az oldottság lehet a kulcs. Bár kiegészíteném az eddigieket azzal, hogy én kezdődő barátságnál is izgulok. Hogy jól sikerüljön a beszélgetés/aktivitás, amit csinálunk. Kevés barátom van, sőt, inkább haverok, és az új barátnál is azon gondolkodom, hogy vajon mennyi ideig fog tartani az ismeretségünk. Izgulok, hogy nehogy a másik olyat mondjon, hogy csalódjak benne. Nem vagyok jó kapcsolattartásban, csak ismerkedésben. Jó, ha partner a hülyéskedésben, és ha beszélgetni is lehet vele. Szívesen adok magamból, hiszen barátnak tekintem, nem félek tőle, hogy megismeri az énemet.

A tetszést kétfelé választanám:

az olyannal, aki csak fizikailag vonzó, máshogy viselkedem, mint azzal, akibe ...szerelmes vagyok.

Az előbbivel mehet a hülyülés, flört. Baromira nem érdekel, hogy mennyit lát belőlem. Nem fontos kapcsolat: amit adok magamból, nem érdekel, hogy hova kerül, feltételezem, hogy úgyis elfelejti. Hogy én sem vagyok maradandó emlék számára.

Azzal, akibe szerelmes is vagyok, nem tudok lazán viselkedni. Illemszabályok, viselkedési normák és szituációk pörögnek a fejemben, hogy mit hogyan kell csinálni, mondani. Azokba kapaszkodom. Arra koncentrálok, hogy ne lássa, hogy mennyire ver a szívem, hogy jöjjön ki hang a torkomon, ha véletlenül meg mernék szólalni mellette. Próbálok nem sokat beszélni, mert utólag mindig úgy érzem, hogy kár volt ennyi baromságot összehordanom. (Akkor is, ha csak két mondatról van szó.) Inkább kérdezek, egyrészt azért, hogy ő beszéljen, másrészt azért, mert meg szeretném ismerni, kiváncsi vagyok rá. Szégyellős vagyok. Viszont nem a testem miatt, itt annyira nem érdekel, hogy mit gondol a részletekről, hiszen látom rajta, hogy tetszem neki. Szóval itt a test mindegy. A lelkem legmélyebb bugyrait féltem, hiszen a vesémbe lát, teljesen átlát rajtam, és nagyon nehéz tartani magam, hogy ne fussak el.

Ha az barát, valóban barát, nem csak egy facebook ismerős vagy olyan akivel hetente vagy havonta beszélünk és kb. 1-2 havonta találkozunk, akkor azzal őszintébb vagyok, kevésbé fogom vissza magam , nem játszom meg magam...nem szorongunk.

Tetszésből? Akkor azt gyakorlatilag nem is ismerem...