Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Többszörös alkalmi együttlét után hogyan érhetném el mint férfi, hogy csak én keljek az adott félnek ? (Kissé bővebben lentebb)
Van egy nő akivel már nagyon rég ismerjük egymást.
Nem vagyunk idegenek egymásnak ezért néha ritkán össze járunk csak úgy.
De ez nem szerelmi kaland.
És egyikőnk sem akar kapcsolatot egymástól.
Ami most van közöttünk még szeretői viszonynak sem lehet nevezni inkább vmi helyettes vagy pótlék kapcsolat féle.
Vagyis én csak így próbálom kezelni a helyzetet.
Viszont valamiért pedig tudattomon kívül még is csak zavar.
Konkrétabban úgy vagyok ezzel, hogy másokkal szexel akkor az gyengíti a szexuális vonzalmamat, rontja/sérti az önbizalmam tehát nem biztos, hogy igazán élvezni tudom ezt az egészet.
Ami pedig már kellemetlen az az, hogy egy Szavába kerül és azonnal megyek érte felvenni őt.
Én csak békén akarom hagyni őt a fenébe de valahogy nem jön össze.
Most akkor ez szerelem ?
Ha észen kívül kívánom ezt a nőt és teszem fel zavar, hogy másoknak 1 szavára ugrik csak nekem kell valamikor már könyörögjek akkor ez féltékenységnek számít ?
Természetesen ez minden szex után erősebb "kötödést" biztosit bennnem iránta.
Szóval akkor hogyan tovább?
A nőnek 1 gyereke van aki 6éves ha jól tudom de nincs együtt a gyereke apjával.
És még azt érdemes tudni, hogy abszolút nem akar kapcsolatot se velem se mással.
Számára csak az alkalmi együttlétek élnek.
Részemről pedig nem találok jobbat az az igazság, hogy még keresve se.
Ezt tapasztaltam mivel kb 8éve ismerem a hölgyet.
24/F
37/N
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!