Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ciki, ha néha megcsinálom a barátnőm mükörmeit és frizuráját?
Soha semmilyen érdeklődést nem mutattam a haj, és a körmök iránt, csak azért csinálom, hogy a barátnőmnek segítsek. Úgy kezdődött, hogy vett valami hobby UV lámpás müköröm építő szettet, és elkezdte csinálgatni magának. A bal keze jól szokott sikerülni, de mivel jobbkezes, így a jobb kezén már kevésbé lett szép (amit persze bal kézzel csinál), így megkért, hogy próbáljam meg befejezni. Elmagyarázta, hogy mi hogyan müködik, aztán megcsináltam. Már az első alkalommal elég szép lett, így lassan kialakult a szokás, hogy végül mindig én csinálom neki. Mindez odáig fajult, hogy már a frizuráját is rám bízza. Eleinte csak fonogattam, de már festem és vágom is. Mindez a barátnőinek is megtetszett, és már két lány is megkért, hogy csináljam meg nekik is. Persze nem vállaltam, nem ez a szakmám, és a barátnőmnek is csak azért csinálom, hogy segítsek neki...néha még neki sem szívesen.
A barátaim pedig gyakran azzal szivatnak, hogy milyen béna buzys dolog már ez.
"A legférfiasabb tulajdonság, ha képes vagy szarni az ilyesmi dolgokra"
Na ja, akkor a legférfiasabb arc az, aki piros magassarkúban, rózsaszín tütüben és propelleres sapkában nyomja, mert ő leszar mindenkit? Ma is tanultunk valamit, Kyle?
Nem ez a szakmád, de akár lehetne is. Másodállásban is akár.
Biztos nagyon ügyes lehetsz, ha a barátnői is veled csináltatnák. Kereshetnél akár pénzt is vele.
Szoktak ilyen okj tanfolyamot indítani ingyen is, szakképzési centrumokban.
Láttam már szalonban férfi műkörmöst.
Hát pedig úgy látszik, kérdező, hogy itt egy új karrierút van kibontakozóban. Egyébként a világ legelismertebb fodrászai, sminkesei stb. általában férfiak. Mondjuk az is igaz, hogy általában melegek, de azért nem mindenki.
Amúgy, ha már annyira nagy barátaid a beszólogatók, akkor nem lehetne simán megmondani nekik, hogy érted a poént, de már kezd egy kicsit sok lenni, szóval visszavehetnének végre? Aki ezek után is szívja a véred, hogy te félreérthetetlenül kinyilvánítottad, hogy neked ez mennyire rosszul esik, na, arról már tudod, hogy nem a barátod.
13.
Igazából csak annyira nem érdekel, ahogy nőkkel sem. Hála a jó szerencsének, nincs libidóm. Egyel kevesebb negatívum, marad elég bőségesen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!