Nyugodtabban járnál egy olyan férfival, aki bár szeret téged, de nem kötődik hozzád, és bármikor el tudna engedni, ha akarnád?

4# Nem így van. Attól még, mert kötődsz, beláthatod, ha nem működött a kapcsolat. Én nem járnék olyannal, aki nagy ívben szarik rá, hogy együtt vagyunk-e vagy sem. A szakítást ettől függetlenül le lehet normálisan is zárni. Volt olyan párom, akivel összejöttünk újra szakítás után, mert akkor épp tényleg jóvátehető probléma miatt szakítottunk. De évekkel később történt egy végleges szakítás, amikor már egyikünk se kereste a másikat, hiába volt kötődés, sok éves kapcsolat volt, de a személyiségbeli különbségeken, különböző jövőképen nincs mit jóvátenni. Ilyenkor felfogod, hogy ez a jó döntés és megoldod magadban.

Úgyhogy ez a bármikor el tud engedni nekem olyan, hogy neki esze ágában sincs próbálkozni már szakítás előtt sem, hogy ne menjen tönkre a kapcsolat, kb csak az én dolgom lenne erre figyelni, hogy minden működik-e, ő meg maximum majd megvárja a döntést, hogy kidobom-e vagy sem.

A kötődés és a függőség nem ugyanaz. Írok egy példát, hátha úgy megérted.

Kötődök a szüleimhez, nagyon fontosak a számomra és nagyon szoros a kapcsolatunk. A mai napig sok mindenben kikérem a véleményüket és rettegek a naptól, amikor elveszítem őket. Azonban nem függők tőlük. Huszonegy évesen költöztem el Magyarországról, önállóan élek (vagyis a párommal), kialakítottam egy saját életet, amihez az ő létezésük nem szükséges, hogy így fogalmazzak. Ha tőlük függenék, még a mai napig otthon élnék velük és mindenben befolyásolnák az életemet.

25/N

A leszarom, a kötődök, meg a minden önbecsülésemet eldobva loholok utána mint egy kutya, az három különböző dolog.

Azt hogy ki mennyire érti meg ha a másik korrektül elmondja miért szakít, az intelligencia kérdése. Attól hogy kötődik még elfogadhatja a szakítást, csak baromira fog neki fájni, akár hosszabb ideig is.

De tény hogy a szakító fél mondja el mi baja (akár erősen szépítve is), ne csak oda dobjon egy sms-t, hogy "elhagylak, szia"

Az nem a kötődés hiányát jelenti, amikor valaki ember módjára felfogja, hogy én nem akarok már tőle semmit. Az azt jelenti, hogy érett, felnőtt ember, nem egy tini módra viselkedő függő elmeroncs.

Persze, az is más kérdés, hogy én meg nem vagyok annyira suttyó, hogy úgy szakítsak bárkivel is, hogy előtte ne beszéltem volna meg a problémákat többször is (kivéve, ha egyszer történt, de olyan súlyos dolog, hogy értelmes embernél egyértelmű a szakítás, pl. megütött). Tehát olyan opció nincs, hogy "jaj, szegény nem tudja, és meg kellett kérdeznie". Ilyen esetben meg ez a "jaj, próbáljuk meg" egy idő utáni kétségbeesett kapálózás vmi olyanra, amit régen meg kellett volna tenni.

Hát ez az...

"Nyugodtabban járnál egy olyan férfival, aki bár szeret téged, de nem kötődik hozzád, és bármikor el tudna engedni, ha akarnád?"

Ilyen nem létezik.

"Tehát éppenséggel az a gyanús, ha valaki olyan könnyen veszi a szakítást, az ugyanis azt jelenti, hogy már elmúltak az érzelmek, és neki mindegy, hogy a másik ott van-e vagy sincs."

Ez már reális. Elmúltak az érzései, vagy szereti, de tudja, hogy nincs értelme könyörögni - önbecsülése van.

De olyan nincs, hogy szereted, de mégse kötődsz hozzá!