Azt a bizonyos izzó levegőt, szikrát, megmagyarázhatatlan kémiát, szerintetek a másik fél is érezheti?

Nem.

Én voltam már úgyis hogy bennem a szikra pezsgés "forr a vérem" és a másik "tükrözött engem", láttam rajta hogy rajong, issza a szavaim a tekintetem es ugyanaz van bennünk(mimt amikor 2 "drogos" találkozik)es csak duplázódik az az eufória es fergeteges szex szerelem lesz.

És jártam úgyis már hogy bennem a szikra a pezsgés a másik viszont engem nem tükröz, hanem állat módon hajt a szexre mint vmi "gép", mint aki csak annak örül jé egy p.na, és nincs mögötte semmiféle euforia, és olyan is van aki simán lapoz is a kövi csajra pl diszkoban odamegy ehhez aztán ahhoz és igy sorban.., és neki nem megy át az érzés, nincs ott ahol te. Ő nincs "beállva" másik dimenzióban van.

*Tisztára hasonlit ahhoz tényleg amikor drogos drogossal találkozik, vagy ittas ittassal, vagy drogos józannal, ittas józannal.

Az elsőkben egyből megvan az a kapocs kimondani se kell teljesen egy hullámon vannak helyből és a kettő összeadódik még nagyobb lesz az eufória ketten együtt körülöttetek, a 2 utobbinál is tisztán kièrezni azt hogy a másik teljesen más hullamon van éppen.

Nem.

Ezt csak szeretnénk, hogy így legyen.

Persze megesik néha...

Ez azért nagyon érdekes dolog, mert nekem is meggyőződésem, hogy a másik is muszáj, hogy érezze. Szinte kizárt, hogy ne.

Viszont, ha nem alakul ki belőle kapcsolat, nem derül ki, mert nem lesz beszédtéma. Nyilván, ha összejön a két ember, akkor meg is beszélik ezeket az érzéseket.

Felmerül a kérdés, miért nem alakul belőle kapcsolat, ha ilyen erősen megjelenik ez? Sokminden lehet, leggyakrabban már van párja valamelyik vagy mindkét félnek. Ilyenkor az ember inkább azon van, hogy elhessegesse ezt az érzést. Nem nagy a valószínűsége, hogy leállnak róla beszélni, de ha mégis, akkor valamelyik fél úgyis inkább letagadja, tehát nem fogunk tudni megbizonyosodni arról, hogy ő is érezte e.

Én mégis azt gondolom, hogy ez kölcsönösen érezhető, leginkább abban a pillanatban, amikor először és váratlanul bukkan fel. Kiemelem: váratlanul.

A konkrét helyzet, amiben a két fél elhelyezkedik a saját életében, határozza meg, hogy utána engednek e teret annak, hogy kiteljesedjen a dolog vagy racionális döntések mentén nem mennek bele. Ha akadálya van, akkor a legelső, váratlan felbukkanás után már tudatosabban áll hozzá az ember, számít rá és fel tud rá készülni, ilyenkor már talán kevésbé intenzív, de azért nem szűnik meg akkor sem. Szerintem.

Vannak esetek, amikor kölcsönös és olyankor nyilván így van. Sok esetben viszont sajnos csak szeretnéd, hogy így legyen. Annyira vágysz a másikra, hogy ráprojektálsz dolgokat, amik nincsenek.

Egyszer volt nekem egy jó haverom. Tényleg pusztán ennyi állt fent köztünk, kollégális viszony, majd fokozatosan kialakult a barátság. Aztán amikor ráeszméltem, bejön meg el tudnék vele képzelni bizonyos dolgokat, rákattantam a témára, minden gesztusába többet láttam, szikrákat véltem pattogni köztünk. Végül kiderült, teljesen másvalaki után ácsingózott, nem is voltunk egy kaliberűek. Szóval, amit szeretnél, az sokszor nincs köszönő viszonyban a valósággal.