A párkapcsolat mindenképp a legfontosabb dolog kell legyen az életben vagy az is csak egy a többi közül?

Najó, ekkora hülyeséget is rég olvastam, mint a 22-es komment. Ha férfi lennék, marhára kikérném magamnak. Így csak nevetek egy jót.

5-ös… négy éve vagyok egyedül, megmondom őszintén, most már nem is akarok senkit magam mellé. Ugyanis rájöttem, hogy mióta egyedül vagyok, bejártam a fél országot, előtte szinte sehol nem voltam, fesztiválokra járok, múzeumba, kiállításokra, színházba, mindenhová megyek. Vidékről még Budapestre is feljárok előadásokra. Vonattal. Egyedül megyek mindenhová, beszélgetni mindig találok valakit útközben is, gyakorlatilag a városnéző vonat vezetővel, büfésekkel, nyugdíjas csoporttal, bárkivel beszélgetek. Párkapcsolatban ezt soha nem tudtam megtenni, mert párkapcsolataimban a másik általában nem nagyon akart menni sehova. Úgy meg én sem mentem egyedül, mert úgy gáz lett volna. Most meg hogy egyedül vagyok, így teljes az életem. Nyilván sajnos a barátok elköltöztek máshová, pár újat sikerült kialakítani, de ők is elköltöztek, vagy pedig nagyon a saját életüket élik, így nem igazán akartam a négy fal között ragadni amíg fel nem fordulok. Tulajdonképpen pár rész maradt még ki az országból, ahová tervezek majd elmenni. Jövőre három fesztivál lesz, abból egy hét a Balatonnál, Ha sikerül kiruccanok három négy napos város látogatásokra, színházba is menni fogok, ahányszor csak tudok, arra ami érdekel, én már kialakítottam a szingli életforma kultúráját magamnak. Én is féltem először belevágni egyedül, de rájöttem, hogy tulajdonképpen a saját határaimat feszegettem, sok mindent tanultam az egyedül utazásból is. + Emberekkel is ismerkedtem. Egy fesztiválon sem érdekel, hogy nem áll mellettem a barátom, vagy barátaim, teljesen jól el vagyok egyedül is. Ugyanúgy ugrálok hajnalig, ha jó a zene. Nem érdekel, hogy hülyének néznek, Fiatalkoromban pénzem nem volt rá, aztán az exeimmiatt nem tudtam menni, most meg úgy vagyok vele, hogy inkább egyedül is megyek, mivel egy súlyos betegségből sikerült felépülnöm, aztán rájöttem, hogy rövid az élet.

6-os… sajnos el kell, hogy keserítselek, nem találtok vissza egymáshoz, ha nagyobb lesz a gyerek sem. Tapasztalatot írok le, személyeset. Nagyobb lesz a gyerek, akkor jönnek az iskolai gondok, a gyereket külön órákra hurcibálja, van hogy este nyolcig. Vagy a koleszból viszi haza a másikat. Barátnőméknél pl így van. Kolléganőméknél pedig a 22-23 éves gyerekeit is furikázni kell. Egy karácsonyi forraltborozást összehozni lehetetlen, mert a nagykorú gyerek telefonál, hogy zokni kell és mennek vásárolni. Arról nem is beszélek, másik kolléganőnek már 50 évesn unokái vannak, mondanom sem kell, hogy sokat kell rájuk vigyázni, így még nyaralni sem tudnak menni már. Esetleg havonta ráér egy-két délután 2.00-t találkozni barátnővel, nagyjából ennyi. De utána rohan haza, mert hozzák valamelyik unokát. Ezen kívül hétvégén otthon főz 6 emberre. Néha elmegy a párjával futóversenyre, mert a párja fut. Hidd el, akinek családja, férje van, az nem nagyon fog veled sok időt tölteni később sem. Még annyit sem, mint most. Teljesen mások lesznek a problémák, életszemlélet, nagyon nehéz lesz egyezni. Tudom, mert nekem sincs családom.

Az ember egeszsegere lehet jaros es jo is.. attol fugg mennyire szeretet teljes az a kapcsolat.

Fontosnak fontos, de nem kellene miatta elhanyagolni a rokoni, illetve baráti kapcsolatokat. És azt is meg kellene érteni, hogy nem mindenkinek való, van, aki a szingli életformában tud kiteljesedni.

Én házas vagyok, de sokkal jobb lenne egyedül. Sokkal több érzelmi, testi, érzelmi korlátot nyújt, mint amit ad. A párkapcsolatoknak csak a marketingje jó, gyakorlatban én a magam részéről inkább már kihagynám. Csak a kötelesség állandóan, ezen kívül semmi.