Milyen volt az a kapcsolatod, amiről azt hitted örökké fog tartani, de szakítottatok?

22 évesen ugyanezt éreztem. Igazából én 32 évesen is ezt éreztem. Csak ô érezte azt, hogy két gyerek után nem olyan feszes a cici, nem érek rá körülötte ugrálni, ellenben az új 25 éves kolleginával. Akit elkezdett kúrogatni. Persze csak vigaszképpen, amiért otthon csak gyerekzsivaly és egy kimerült feleség várja.

Ez nem azt jelenti, hogy te is igy jársz, vagy hogy a te párod egy farok.

Csak azt, hogy lehozhatod te a csillagokat az égrôl, aki el akar hagyni vagy meg akar csalni, az megteszi. Az ô döntése.

Tudjuk, ahol rés támad, oda fér be a harmadik... De mindenhol lesz "rés", nincs olyan kapcsolat, ahol x évet élnek együtt és se egy vita, se egy sértôdés. A szürke hétköznapokról nem beszélve.

Egyszerüen legyél önmagad! Tegyél érte, hogy jó legyen, élvezd, amig tart. De mindig tudj egyedül megállni a magad lábán. Aztán aki menni akar, arra add rá a kabátot.

Nekem az volt a legnagyobb hibám, ami akkor a legboldogabbá tett: nem voltam hajlandó észrevenni azt, ami nem jó. Egyszerűen nem. Ami igazán probléma volt. Annyira hinni akartam abban, hogy ez apró hibákkal, de tökéletes, hogy nem vettem észre a nagyonb gondokat.

Nagyon szerettem, mégis most már azt mondom, bár soha ne találkoztunk volna.

Ó kicsilány...ilyet sokszor érez az ember. Aztán lesz majd 2. meg 3. életed nagy szerelme is...

Amikor épp benne vagyunk egy kapcsolatban és ott abban az időben imádjuk egymást, mindig csak csókolóznánk szexelnénk együtt lennénk...akár a világot elhagynánk ha 2-en lehetnénk....ilyenkor el sem tudja képzelni az ember, hogy ez megváltozhat.

Nem tudja elképzelni h ez nem marad így , vagy h lesz majd más egyszer...

Én minden olyan kapcsolatomban, amelyik véget ért, konkrétan végig éreztem, hogy valami nem stimmel. Hiába voltam nagyon szerelmes.

Ha te úgy érzed, hogy minden oké, együtt is éltek, tisztelitek egymást, őszinték vagytok egymáshoz, meghallgatjátok egymást, megbeszélitek a dolgokat és mindketten változtattok azokon a dolgokon, amik a másiknak jogosan (!) fájnak, és úgy egyáltalán felvállaljátok a konfliktusaitokat és megpróbáljátok megoldani őket, akkor ez lehet tényleg hosszú távú kapcsolat. De ha a béke csak annak köszönhető, hogy szőnyeg alá söpritek a dolgokat vagy az egyik fél mindig ledominálja a másikat, a másik meg sokmindent felad, az hosszú távon elrontja a kapcsolatot.

Figyelembe kell venni hogy az ember változik, hatások, kihívások érnek mindkettőtöket, és 20 év múlva már szinte közötök sem lesz ahhoz, akik ma vagytok. Kérdés, hogy a változások közelebb vagy távolabb visznek-e benneteket egymástól.

Egy kapcsolatért szerintem meg kell dolgozni mindkét félnek, és folyamatosan akarnia kell mindkét félnek, hogy a kapcsolat javuljon, fejlődjön. A mindennapos őszinte, szeretetteljes kommunikáció szerintem elengedhetetlen.