Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Itt az ideje szakítani?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Itt az ideje szakítani?

Figyelt kérdés

Párommal már 4 éve együtt vagyunk(ő 27/F, én 27/N). Az elején tökéletes volt minden, haladtunk előre az életbe, külön költöztünk albérletbe, elkezdtünk gyűjtögetni, beszéltünk jövőbeli tervekről, hogy 30 alatt mindenképp lesz gyerekünk, befejezzük az egyetemet mindketten stb. A szexuális életünk is nagyon jó volt az elején, de itt kezdődött az első probléma. Bár én nem olyan vagyok, hogy csak a méret a lényeg, de neki átlag alatti volt, de nagyon odaado volt, kézzel szájjal csinálta az elején, utána már egyre ritkábban és most oda jutottunk, hogy 1-2 hetente, ha van valami.

A másik, ő az egyetemet be se fejezte, nem szeretett tanulni, inkább elkezdett kétkezi munkából élni, amiért haragudtam rá, de elfogadtam a döntését.

Viszont a félrerakott közös pénzünket is elkezdte felélni. Nagy nehezen, de rávett, higy vegyünk belőle egy autót, azóta kb. Az a szerelme.

Engem az utóbbi fél évben teljesen elhanyagolt, sehova nem visz, nem lep meg semmivel, de még nem is segít semmiben. A főzés, takarítást én csinálom, vásarlásra csak akkor lehet rávenni, ha maximum egy kenyeret vagy valami apróságot kell venni.

Nagyon úgy vettem észre, hogy neki jó ez a helyzet, mert ki van szolgálva és csak pihen, meg a maga dolgával foglalkozik. Múltkor rákérdeztem a gyerek témára és nagyon elutasító volt, wzt mondta ráérünk még, nem kell ezt elsietni.

Teljesen depressziós lettem már ettől az élettől. Van egy kollegám, akivel már évek óta jóban vagyunk, mint barátok, néha átmegyek hozzá meló után. Nagyon jókat beszélgetünk, mindig bókol, hogy milyen szépen felvagyok öltözve. Igazából nagyon tetszik nekem ő, de nyílván a párom mellett nem néztem úgy rá soha. Aztán az elmúlt hónapokban nagyon gyakran jártam át hozzá munkanutám és egyre erősebb bókokat kaptam tőle(pl. Kár, hogy kapcsolatban vagy, gyönyörű vagyok, alakomat dícsérte). Teljesen összekavart és nagyon vonzódom hozzá. Nagyon kedves , okos férfi, céltudatos, egyedül él és teljesen eltudja magát látni. Múlt héten is átmentem hozzá kávézni, akkor is nagyon dícsért, hogy mennyire vonzó vagyok. Láttam, hogy csak úgy ágaskodott neki a gatyája, azt hittem letépem róla annyira megkívántam neki, nagynak tűnt nagyon, de fogtam magam leraktam a csészét aztán mondtam, hogy mostmár megyek. Hazajöttem és egy órán keresztül csak sírtam, megtört bennem valami. A mostani páromból teljesen kiábrándultam és már félig el is döntöttem, hogy elhagyom. Ezzel a munkatársammal teljesen összeillünk, olyanokat beszélgetek vele, mintha gyerekkori barátom lenne vagy lelkitársam.

Ti mit tennétek a helyembe? Ott kéne hagynom a páromat(a biztosat) vagy belekezdeni egy új kapcsolatba, ami akkor jól is sülhet el?

Sajnálom, hogy ilyen hosszúra sikeredett, a válaszokat előre is köszönöm szépen.


2023. okt. 21. 17:00
1 2 3 4
 21/36 anonim ***** válasza:
49%
#18: Linkeld a kérdésed, ha írtam hozzá, akkor bevallom. Nem zavar ha bunkónak tartasz. De más is az sokkal nyersebb stílusban. Azt azért lásd be. Nem lehetek az összes válasz mögött én.
2023. okt. 21. 19:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/36 anonim ***** válasza:
25%
Nem linkelek be semmit, tudom hogy te voltal az, felismerem ezt a stilust. Csak azert vagy fent, hogy itt megmondoemberkedj. Gondolom nalad mindig minden rendben van fotelharcos. 18-as voltam
2023. okt. 21. 19:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/36 anonim ***** válasza:
40%

Hát persze, hogy nem. Gondoltam. 😁



Te meg azért, hogy másnak írd milyen fotelharcos, bunkó stb. Hm, mégse különbözünk ezek alapján. Ugyanúgy megmondod a magadét.😁

2023. okt. 21. 19:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/36 anonim ***** válasza:
19%
Ja csak en nem kotekszek minden kerdes alatt a kerdezovel, de latom, hogy neked ez az esti program minden nap. Tudod tok jo hogy irogatsz a kerdesek ala, de hogy semmi tanacsot nem adsz es nem is a kerdesre valaszolsz. Szetszeded a kerdest es minden pontba belekotsz. Ismerlek, nalam is ezt csinaltad.
2023. okt. 21. 19:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/36 anonim ***** válasza:
40%
Én voltam, én vagyok a lekezelő, rosszindulatú, bunkó és miegymás. Jobban érzed most magad? Nagyon a begyedben lehet az a személy szó se róla. Ez amúgy vicces valahol, hogy anonim oldalon ennyire valaki hatással bír a másikra. Tényleg kíváncsi vagyok a kérdésedre és arra mit írt. Hihetetlen, hogy a kritikát, igazából igazságot miszerint naív és buta valaki ennyire magadra veszed te is miközben semmi közöd hozzá. Még őt csak-csak megértem, mert hát ő neki írtam, de téged nem sikerül. Jó hogy nem az összes bunkóval az oldalon amióta csak létezik nem keversz össze. Eszem megáll milyen emberek lógnak itt. 👁️👄👁️
2023. okt. 21. 19:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/36 A kérdező kommentje:
Mostmár fejezzétek be a veszekedést, menjetek át privátba😂
2023. okt. 21. 19:29
 27/36 anonim ***** válasza:
39%

Liànozol és a méret a lényeg neked……

Azért gondolj arra ki kezdett veled mikor tudja foglalt vagy

És egy kapcsolat hoz nem elég az ha nagy a micsodàja….

Csak hogy a másik oldal mellett is szóljon :) lehet jobb ha őt sem választod hanem számítasz

2023. okt. 21. 19:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/36 anonim ***** válasza:
Számítasz helyett szakítasz.
2023. okt. 21. 19:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/36 anonim ***** válasza:
Igen, ideje szakítani.
2023. okt. 21. 20:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/36 anonim ***** válasza:
64%

"Engem az utóbbi fél évben teljesen elhanyagolt, sehova nem visz, nem lep meg semmivel, de még nem is segít semmiben. A főzés, takarítást én csinálom, vásarlásra csak akkor lehet rávenni, ha maximum egy kenyeret vagy valami apróságot kell venni. Nagyon úgy vettem észre, hogy neki jó ez a helyzet, mert ki van szolgálva és csak pihen, meg a maga dolgával foglalkozik. Múltkor rákérdeztem a gyerek témára és nagyon elutasító volt, wzt mondta ráérünk még, nem kell ezt elsietni."


Szerinted nincs itt az ideje, hogy ki van emelve a kérdés?

2023. okt. 23. 12:47
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!