Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit csináljak, ha a kollégám rám hajt?
Én diák vagyok, ő állandó dolgozó. Talán túl kedves voltam vele? Mindenkivel ugyanannyira normális és kedves vagyok. Igaz, bejelöltem Facebookon, de kb majdnem mindenkit aki felettem van, vagy jóban vagyok vele.
Először írt, hogy mikor megyek. Semmit sem sejtettem ebből az egészből. Aztán leírta hogy mennyire bejövök neki, mi a véleményem.
Megírtam neki, hogy kapcsolatban vagyok. De hogy nem látta a profilomon? Konkrétan nem hogy a páromat, de engem sem tisztelt meg. Ezzel elvesztette a tiszteletem és a bizalmam is, amit eddig felé éreztem. Beszéltem egy másik kollégával (csak ő tudja, majdnem velem egyidős és nagyon jóban vagyunk), aki eléggé kiakadt. Szerinte ez tökre gáz, stb.
A férfit nem akarom átelyeztetni, van egy kislánya, nem akarok a kislánnyal kicseszni. Én még egy ideig kénytelen vagyok itt maradni, amíg nem találok mást.
Én 24/N, ő 32/F.
10. Persze, nyilván nem fogok szitkozódni rá vagy beszólni, ez semmiképpen sem opció.
Udvarias leszek, de csakis amiatt mert így neveltek. A tiszteletem már nem érdemli ki, ezek után..
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
12. Ha kapcsolatban vagyok, hol tisztel meg azzal, amikor olyanokat ír, idézem:
- Ne ellenkezz
- Ha mi néznénk filmet, más is lenne ?
Kinn van a profilomon, nyilvánosan. Teszek ki képet párommal is, amikor együtt vagyunk, főzünk, stb.
Ez az ember nem csak a párom nem tiszteli, de engem sem. Akkor én miért tiszteljem őt?
Én írtam neki:
Kapcsolatban vagyok, nagyon szeretem őt.
Válasz: Értem
De akkoris
???
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Kérdezz vissza, hogy "mit de akkor is?"
Önmagában nem kötelessége átbújni a profilodat, sokan vannak úgy, hogy majd beszélgetés során megismerik a másikat, nem tökölnek profilelemzéssel
Dee mindegy igazából akkor is akkor viselkedsz felelőségteljesen, éretten, ha nem csinálsz belőle balhét, csak simán lepattintod és mész tovább.
15. Hol írtam, hogy terveznék balhézni?
Épp erről beszélek, nem akarok. Vele ellentétben, felnőtt ember vagyok.
Pontosan tudja, hogy van párom.. lol :)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
17. Rohadtul tudja, hogy NEM vagyok ilyen!
Ez az ő szegénységi bizonyítványa.
Nem csaltam meg sosem a másikat. Vannak hullámvölgyek a kapcsolatunkban, de hol nincs? Senki sem tökéletes.
Mégis őt szeretem, rá vágyom. Annyira nagy dolog ez 2023-ban? Ne nevettessünk már..
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Vidéki kastélyszálló? 2,5 éves kislány "apukája"?
Ráhajt mindenkire, az a típus aki röptében a legyet is. Ha elutasítod ott csesz ki veled, ahol tud.
Ne írogass neki! Nem válaszolsz az üzeneteire, el se olvasod őket.
Személyesen meg próbálj mindig más munkatársak közelében, de legalább látó, vagy hallótávolságon belül lenni.
Olyankor nem nyomul.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!