Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Normális az, hogy az idősebb férfiakhoz vonzodom?
19 éves vagyok, eddig mindenki aki kicsit is felkeltette az érdeklődésemet idősebb volt nálam. Volt aki csak pár évvel, de az is előfordult már, hogy akár 10-15 évvel idősebb férfi tetszett meg.
Pedig ismerkedtem a korosztályomban is, nyitott voltam/vagyok a hozzám korban közelebb álló srácokra is, de egyszerűen senki nem tudott annyira megfogni, még ha jól el is beszélgettünk én csak barátként tudtam rá tekinteni, nem pedig férfiként.
Tudom, nem vagyok ezzel egyedül, de engem egy picit aggaszt, hogy engem ennyire nem érdekelnek a kortársaim, míg más lányok (az ismerősi körömből) könnyedén megtalálják a korban hozzájuk illő srácot.
Velem lehet a baj? Szerintetek ez mennyire jelenthet problémát?
18-20 évesen én is 28-30 éves férfiakkal jöttem össze, de mindkét kapcsolat 1-2 éven belül zátonyra futott. Most, 26 évesen a párom velem egyidős.
Nekem túl nagy volt ez a korkülönbség, de majd te is rájössz, ha összejön egy komoly kapcsolat. Próbálkozni szabad. :)
A nagyszüleim között 10 év volt. 30 és 20 éves korukban jöttek össze. Nem falusi parasztok voltak, papám főkönyvelő volt, mamám bankban dolgozott. Papa nem is értem miért nem dobta mamát, miután elmúlt a fiatalsága és miért voltak házasok 46 évig.
Amúgy akkor azoktól a szélsőségektől is el lehetne tekinteni, hogy minden korkülönbséges kapcsolat rossz, csak mert neked volt egy rossz tapasztalatod?
11. - És minden másban is összehasonlítod a párodat? Ha az előző szőke volt és a mostani barna, akkor a barnákkal jobb együtt lenni? Ha az előző magas volt, a mostani közepes, akkor a közepes magasságúakkal jobb? Mert a kor ugyanúgy csak egy dolog a sok közül. Bőrszín, stb, még ezer dolgot lehetne ide mondani. Csak az egyikből megsértődnek ha általánosításokat vonnak le mások, a másiknál meg (még) nem.
13.
Csodálatos a nagyszüleid története, de én (11-es) a SAJÁT tapasztalataimat írtam le. Viszont ha már ennyire példálózol másokkal, van olyan barátnőm, aki szintén azt vette észre, hogy a 10-15 évvel idősebb férfiak hajlamosabbak lemaradni például energiaszintben egy fiatal nőtől. Ja, és a mi családunkban olyan 20 éves házasság van, ahol a nő idősebb 10 évvel, tehát megbukott az elméleted, miszerint a tapasztalataim miatt szélsőségesen minden kapcsolatot elítélek nagy korkülönbséggel... :D
Valamint felhívnám a figyelmedet arra, amikor azt írtam, >NEKEM< nem jött be a nagy korkülönbség a férfi javára.
Sőt, azzal fejeztem be a mondanivalómat a kérdező felé, hogy nyugodtan próbálkozzon idősebb férfiakkal. :D
Esetleg ha értelmeznéd a mondatokat, mielőtt reagálsz, az biztosan sokat segítene rajtad. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!