Milyen gondolataid voltak a szakítás utáni mélypontotoknál? Hogy jöttél ki belőle?

Hogy mit ronthattam el? Miért nem voltam elég jó? Mit kellett volna másképp tennem?

Saját magam hibáztattam, pedig a szakítás után 3 nappal már mással volt az exem (természetesen kiderült, már hónapok óta alakult közöttük a dolog).

Nagyon sokat jelentett a sport, olvasás, tanulás, önismeret fejlesztése, a barátok, azt, hogy kibeszélhettem a fájdalmam magamból nekik, de ami a legtöbbet segített: azaz idő múlása volt.

Illetve legvégül az idő múlásával, mikor már objektívebben láttam a helyzetet, egyértelmű volt, hogy ennek a kapcsolatnak jóval hamarabb véget kellett volna vetni, mert egyikünk sem volt boldog a másik mellett. A legjobbakat kívánom neki és magamnak is. Nagyon sokat tanultam abból a kapcsolatból, amikkel több lettem és a tovább tudom vinni magammal az ott szerzett tapasztalatot, hogy mi az, amit nem szeretnék egy párkapcsolatban, valamint mi az, amit igen,stb.

1+Dehát ez egy majd 30 évvel ezelőtti történet. Szóval nem mai. Már mint ami a szakítás részét illeti.

Az aratás az most folyik ezeknek a hányinger egyedeknek és nincs bennem semmiféle sajnálat, mert megérdemlik azt amin most átmennek és még min fognak.

Mi mindent kellett volna másképp csinálnom? Csak én vagyok a hibás, gyűlölöm őt, de mégis szeretem, visszacsinálnám, ha lehetne. Ez volt az életben az utolsó lehetőségem, egyedül halok meg. Ugyanazokat a gondolatokat görgettem magam előtt éjjel-nappal.

Elmentem pszichológushoz, féléves terápiával jutottam el odáig, hogy már nem mindennap jut eszembe az exem.

Kb mint a mai sláger

[link]

Végre végig tudok menni úgy az utcán hogy nem ordítanak fél órán keresztul a telefonba, hogy munka után biztos nem hazamegyek hanem megcsalni.

Nem kell rettegnem éjszaka mikor jön hogy hajnalban álmomból ébresztve fog ordítva üvöltve veszekedni.

Nem kell pszichologiát manipulaciókat tanulnom hogyan bánjunk beszeljünk egy dührohamossal hogy ne verjen agyon

Nem kell túraztatnom magam hogy este 7 től reggel 7 ig kelljen védekeznem mire végre befejezte a veszekedést és lehiggadt!(szerintem guiness rekordernek is elmehetne sokmindenben)

Nem kell imádkoznom utazások alatt azon, csak hogy épségben hazaérjünk.

Nem kell varázserőkért inádkoznom hogyan állítsak le egy 100 kilos pasit ha ütne.

Pár hónap alatt elmult a remegésem is, amik éjszakánként még megmaradtak szakítás után.

Tele vagyok azzal az energiával már amivel akkor voltam mikor imádott, jártunk mindenhova rengeteget nevettünk, jó volt kiöltözni is, éltünk mint hal a vízben. Az visszajött most nekem reokedek és élek mint hal a vízben csak nincs hozzá társ de mosolygok néha az utcákon, zenét hallgatva táncolgatok otthon, beöltözöm ugrálok az ágyon. Csak epp egyedül.

Mert sajnos ritka az a pasi mint ő volt az elején. Akivel együtt lehet ugrálni is akivel fejest ugorhatsz bármibe is akivel már fájnak az arcizmaid is a röhögéstől, aki nekimegy 10 másiknak is ha csak rám néznek is, aki rámbízza a kocsiját is, aki akár az utcán is felkap táncolni, a munkahelyen felkap a hátára isnugy visz ki a munkából haza és csikiz nevetünk, aki kinyitja a kocaiajtót is, aki tanít fegyverrekkel bánni, akivel lubickolunk a szórakozásban az életben.

De mindezekért túl nagy árat kell adni vele sajnos.

Így egyedül lubickolok ma.

Kb így vagyok én szakítás után.

Hogy megint elbsztam.

És, hogy a következőnél nem fogom elrontani, aztán megint elrontom...ez megy lassan 10 éve...

Sokat szenvedek magamtól, önmagamtól, mert ilyenkor a bűntudat legmélyebb bugyraiba süllyedek le, alkohol, gyógyszer kombinációkkal bódítom magam.

Nagyon erősen bevillanak a képek, hogy ott, pl annál a veszekedésnél miért kellett olyan ocsmány hangban és undorító szavakkal beszéljek, miért generáltam a veszekedést, miért csináltam, csinálom ezt.

Mondjuk ez, amit fentebb leirtam egy kb fél év után jön. Szakítás után a hiány a legnehezebb számomra, hogy hiányzik, hogy az életem része volt, most meg nem....de mindig van lejjebb, mindig van erősebb.

Eddig azt hittem, hogy az a legfájdalmasabb amikor a rossz tetteim szépen lassan megölik a másikat, és szakít velem, aztán jön a bűntudat, de most, életemben először az történt, hogy nem szakítottak velem, hanem megcsaltak....a fájdalom egy új formája, egy új oldala ez, teljesen más, mint amikor csak szakítanak velem. Ez totálisan kicsinalt, annyira, hogy szinte atomjaimra estén szét.

Jah....durva

"tt, pl annál a veszekedésnél miért kellett olyan ocsmány hangban és undorító szavakkal beszéljek, miért generáltam a veszekedést,"

Mert gyáva voltál, és mentetted az irhádat.