Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Jogos, hogy ez miatt én már nem szeretnék tőle semmit?
Ismerkedtem egy sráccal elég sokáig majd kiderült csak alkalmit akar, pedig én az elején írtam neki ezt nem szeretném, de nagyon tetszett és azt mondtam nem tudom nekem ez menne e nem ígérek semmit meglátjuk, hogy alakul, aztán elkezdett semmibe venni majd azt mondta nem akar tőlem már semmit. Mondtam oké persze érthető nem ugyanazt keressük és én minden jót kívánok neki találja meg azt amit szeretne. Erre azt írta komoly, kapcsolatot akar családot gyereket de velem nem. Rosszul esett és én többet nem foglalkoztam vele.
Most folyton ír keres de én nem válaszolok neki, hisz ő mondta én vagyok az akitől semmit sem akar.
Nekem rosszul esett, hogy csak alkalmira lettem volna jó neki semmi másra. Jól teszem, hogy nem reagálok? Ki osztanám de nem ér annyit azthiszem.
8
Letíltottam amikor utoljára beszéltünk most pedig, hogy ír nem reagálok már semmire.
Nem tudom miért de valahogy tőle akkor nagyon rosszul estek a dolgok, nem szeretném ha szórakozna velem azért persze furcsa a viselkedése jól írják itt, hogy a másik kikosarazta biztosan ezért írogat most.
Amúgy ha a srác épelméjű lenne, ő is belátná, hogy ilyen megnyilvánulás után nem próbálkozik be újra nálad.
Ritka szánalmas, és veled szemben pedig borzasztó megalázó ez.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!