Miért érzem úgy, h a barátaim akárkik lehetnének, a szüleim akárkik lehetnének, akivel járok, akárki lehetne stb?

Barátokkal kapcs. szoktam ezt érezni... Vagyis akkor Te sem vagy épp a legjobb barátokkal körülvéve. nem feltétlen a támaszaid, ha ennyire mindegy, hogy ők vannak körülötted, vagy idegenek.

a szüleimet speciel legszívesebben sosem látnám, de ez megint egy más téma. A párom az egyetlen, aki pótolhatatlan. van jelenleg párod? vele kapcs is így érzel?

Szerintme meg ettől nem kell félni. Az ember érzései huszonéves korban alakulnak ki teljesen (természetesen a gyerekkorban kapott ingereknek megfelelően).

Az a jó ebben a gondolkodásban, hogy ma elveszítesz valakit, nem leszel öngyilkos, nem zuhansz magadba. Ez egy érett gnodolkodás szerintem. Szereted attól még a felsoroltakat, csak a legszorosabban magadhoz kötődsz és ez jó. Ma már ritka.