Mindent elrontok?

Hosszú lesz, de szeretném kiadni magamból a helyzetemet.

31 eves vagyok, másfél éve férjnél, egy 8 hónapos baba anyukája.

A férjemmel lassan 8 éve vagyunk együtt. A kapcsolatunk nem jó, mondhatnám mérgezőnek is. Az első 1-2 év jó volt, azután folyamatos veszekedések, egy pár hetes szünet is befigyelt. Ekkoriban a férjem kikezdett a kolléganőjével, de elvileg semmi fizikai történt közöttük. Aztán együtt maradtunk, mert öngyilkossággal fenyegetőzött, de a kapcsolatunk sosem heverte ezt ki. A szex évek óta szinte 0. Most már több mint egy éve nem történt közöttünk semmi sem. A baba is egy hosszú szünet utáni egyetlen alkalomból fogant, amikor már nem bírtam az apácaéletet. Akkoriban sikerült magam rászánni magam a költözésre is. De amikor kiderült, hogy terhes vagyok, nem tudtam magam rávenni arra, hogy ne tartsuk meg.

Nem rossz ember a férjem. Sok mindent megtesz, amit csak kérek. De nem illünk már össze. Annyit változtunk az évek során. Valamikor a mindenem volt, de nem tudom a sok-sok szörnyű dolgot elfelejteni.

A félig/meddig megcsalás, hazugságok, érzelmi

elérhetetlenség.

Voltunk párterápián, ideig-óráig segített csak (akkor helyreállt a szexuális életünk pár hétre. Aztán a férjem egy kezdeményezésemre azt mondta “essünk túl rajta”) utána nem kellett semmin túlesnie...

Borzalmas veszekedéseink voltak.

A terhességem, az anyává válásomban érzelmileg semmit sem támogatott. A baba születése után pl 3-4 héttel elment egy egész hétvégére legénybúcsúba, miközben könyörögtem, hogy ne menjen, mert nagyon nehéz volt egyedül csinálni mindent.

Vagy most pl beteg lettem én is, a baba is, de nem vett volna ki betegszabit, hogy én is gyógyulhassak. De egy hete mikor neki fájt a feje, akkor ki tudott venni.

Az életünkben mindent nekem kell kézben tartani, a lakás építését is én “felügyeltem”, a banki dolgok, bevásárlás, főzés, a minden napi logisztika. Ő dolgozik és itthon megcsinálja, amit mondok neki.

Közben meg együtt értünk el mindent, újépítésű lakást vettünk szülői segítség nélkül, szép, anyagilag biztonságos életet építettünk fel. Ketten, tehát nem az ő bevételen múlik ez. Ő diszpécser volt én adminisztrátor mikor megismertük egymást. Ő ma középvezető, nekem is jó pozim van egy multinál, jól keresünk mind a ketten. Nekem ez nagyon fontos, mert iszonyú bizonytalanságban nőttem fel, albérletről-albérletre költöztünk, apámnak sosem volt munkája, sokat nélkülöztünk. Anyukám a mai napig albérletben él és segítjük amikor tudjuk a testvéremmel.

Nem érzem magam nőnek, nem kapok érzelmileg semmit sem, 0 intimitás és szex. Nem is vágyom őrà, már-már undorodom tőle. Meghízott, én kevesebbet híztam a terhesség alatt. De azt le is adtam, sőt most is diétázom mert van rajtam 5-7 kilo plusz. De ő még csak nem is próbálkozik. Folyton azon agyal mit ehetne, pizza, hamburger, stb. És sokat, iszonyú sokat. Szóval semmi akarat nincs benne ilyen irányban.

Nem borotválkozik, a bőrproblémáival nem megy orvoshoz, a fogait néha ápolja csak, nem ad magara na.

Fontos lenne az igényesség számomra.

Az érdeklődési köre az a foci, xbox, telefonos játék. Sem egy film/sorozat, a könyveket már nem is említem.

Régebben eljártunk ide-oda, színház, mozi, étterem, ha megszerveztem, most a babával ez is 0.

Nem akarom így leélni az életem!

És hogy mivel rontok el mindent?

Van valakim. Több mint 10 éve ismerem ezt a férfit. Gyerekek voltunk még mikor találkoztunk. Neki első látásra szerelem voltam, nekem ő nem, mert 2,5 évvel fiatalabb mint én. Ez most már nem számít, de 17-19 évesen fontos volt. Teltek az évek és sosem engedtük el egymást. Ki maradhattak hónapok, akár évek is, de végül valamelyikük írt a másiknak. Neki is-nekem is voltak kapcsolataink. Mi sosem próbáltuk meg igazán, miattam. Nem mertem, féltem, hogy nem menne és elveszítenénk egymást. Sokáig zavart az is, hogy fiatalabb mint én. De vele mindig őszinte lehettem, mindenről tudunk beszelni.

Most pár hónapja volt egy pont, amikor teljesen lezártam magamban a férjemmel való kapcsolatot. Iszonyatosan összevesztünk, és megint öngyilkossággal fenyegetőzött. Én pedig felhívtam a rendőrséget, mert korábban ezt javasolta a pszichologusom. A felénél kinyomta a telefonom, majd elment focizni. Nem sokkal később kijöttek a rendőrök. Én fogadtak őket az akkor 5 honapos babámmal. Az új lakásunkba, az új szomszédok szeme láttára. Ez az életem egyik legmegalázóbb történése.

Ezek után illetve gondolom az érzelmi elhanyagoltság és a szexmentesség miatt elég intenzívbe fordult át köztünk a dolog. Egyelőre csak telefonon, ő iszonyú sokat dolgozik, nekem meg a baba. De jövőhéten találkozunk.

És borzasztóan vágyok rá.

Nem akarom elhagyni a férjem. A felépített élet és biztonság most fontosabb nekem. De meg fogom csalni. Mert szükségem van szeretetre, nem vagyok sziget.

Köszönöm ha elolvastad!