Baj, ha egy kapcsolat nő tagja sokkal jobban keres, mint a férfi?

És az baj, ha egy kapcsolat férfi tagja többet keres? Ha szereted szerintem nem lényeg, hogy ki mennyit keres..

Szerintetek ha a nő többet keres akkor egyből külön kassza kell, hogy legyen de ha egy férfi keres többet akkor meg nem?

Az itten kérdésekből válaszokból kiindulva nagyon ez jön le..

Meg kell egyezni. Ez nem olyan kulonbseg, hogy mondjuk a lakhatasi lehetosegekben hatalmas elteres legyen, tegyuk fel, alberletrol van szo, ha a no szeretne olyan lakast, ahol havi 700 ezer az albi dija, akkor egy idiota, alberletre nem koltunk ennyit. Egy kulturalt lakast kaptok mar 300 ezer korul, az nem gondolom, hogy ne menne felesbe.

Te most akkor tegyuk fel 450-nel jarsz, tegyetek a kozosbe mind a ketten 150-et, akkor van 300K havi koltopenzetek mindenre, ennyi eleg jo esetben a mindennapi (otthoni) kajara, stb. Meg mindig van 300 ezred, amit arra koltesz, amire akarsz, hobbidra, ha elmentek etterembe kajalni, stb. Ja, a nonek tobb marad, de ez van. Nyilvan nem kotelessege mindent neki fizetnie, csak azert, mert jobb munkaja va, jobban tanult, szerencsesebb, stb.

Az, hogy baj, jó kérdés - akkor baj, ha a pár bármelyik felének bajnak számít. Nálunk voltak belőle gondok - messze nem ilyen magasságú fizetésekről volt szó, de meg tudtunk belőle élni, az expárom nem volt egy hím aranyásó. A dolgokat keresetarányosan fizettük kb., a szórakozásba én még afelül is fizettem. A pénzüvgyi dolgokkal nekem nem volt problémám soha, de a párom bemesélte magának, hogy van, mert olyan nevelésből jött, hogy "a férfi a családfenntartó és a főkereső", és egy idő után ment a menetrendszerű panaszkodás, hogy "biztos zavar téged, hogy keveset keresek, nem tartasz férfinek"... és minden alkalommal ott nyugtatgattam, hogy ez nem így van, nem is éreztettem vele soha... inkább az kezdett el zavarni, amikor ezek után a 34. alkalommal is rákezdett erre... hogy akkor tényleg pénzéhesnek hisz csak azért, mert nő vagyok?

Az biztos, hogy együttélős kapcsolatnál az anyagiakról le kell ülni beszélni és egy oldalon kell lenni, abból szokott a legtöbbször a gond lenni, ha valaki elvárna vmit, amit nem mond ki, vagy ha meg sem beszélik, hogy hogyan kellene osztozni a költségeken, és az egyik felezni akar, a másik meg arányosítani, vagy urambocsá az alacsonyabb fizetésű ember segítséget várna a jobban keresőtől. Ha ez le van fektetve, onnantól áll azon, hogy bármelyik fél frusztrált-e a dolog miatt.

Szerintem ez nagyban függ a felek életkorától és élethelyzetétől.

Ha fiatal lennék, közös életet és gyerekeket terveznénk, akkor egyértelműen hajlanék a közös kasszára. De ötven körül, özvegyen, egy saját gyerekkel a kialakult életünk fenntartása lenne a cél, így a külön kasszát támogatnám. Nem tartom elvárhatónak egy alacsonyabb jövedelmű férfitól, hogy olyanokra költsön, amikre egyébként nem tenné (pl. ételrendelés, gyermekfelügyelet, takarítónő), és belekényszerítsem abba, hogy emiatt ne tudjon érdemben megtakarítani. Ugyanígy, a gyerekem tandíját sem terhelném rá (részarányosan sem), vagy a világ másik felére történő családlátogatásaink költségeit.

De amennyiben fiatalokról van szó, akik együtt szeretnének felépíteni egy életet, úgy gondolom, hogy a közös kassza és a közös döntések a legszerencsésebb, ha mindkét fél elég érett érzelmileg és képes felelős anyagi döntések meghozatalára.