Aki érzi hogy változtatni kellene de mégse teszi és nap nap után marad minden ugyanúgy az milyen ember?

Nem tudom, én sosem voltam ilyen ember, mindig úgy alakítottam az életem, ahogy nekem jó.

De ilyen emberek is kellenek, különben nem lennének egyszerű munkások.

Én tudatosan engedtem el az "életet".

Huszonéves korban rájöttem, hogy értelmetlen harcolni, melózni, tanulni, azért, hogy majd negyven vagy ötven éves koromra legyen esetleg lakásom, kocsim, jó nőm, vagy bármi.

Nekem huszonéves koromban kellett volna sportkocsi, motor, öltöny, csajok,...

Sok ember érzi,hogy nem ott van,és nem azzal akivel szeretne.De sokan azt is belátják,hogy a változtatások legtöbbje csak mások könnyein,bánatán, anyagi, vagy erkölcsi kárán valósulhatna meg.

És mérlegel. Nem mindenki csinálja azt,hogy " csak Te vagy a fontos" és " valósítsd meg magad"...még ha ezt is sulykolják mindenhol.

Aki tud, az vált.De sok akadály van, amit hókuszpókuszokkal és lelki tréningekkel nem lehet kiváltani,sem legyőzni.

#4

Igen ezzel én is így vagyok.

Ezeket a dolgokat fiatalon lenne jó élvezni, a pénzt , a sok nyaralást külföldi utakat, bulikat, jó szép gyors autókat, szép új házat...

És nem 50-60 felett. Mikor már inkább úgy jön a nyugalmi időszak-.

És látni a sok 60-70 éves papát aki ebben a korban feszít a 40-50 milliós autókban....nem ugyanaz.

Egyetlen megoldás van: meg kell mozdulni. Te döntöd el, hogy csak történnek a dolgok maguktól, lesz ami lesz, majd valahogy alakul, vagy olyan életed lesz, amilyenné te alakítod. Lutaság, gyávaság, esetleg mindkettő: ezek alakítják az életed.

Néha megéri kockáztatni, és megéri hajtani egy nagyobb célért, hogy jobb élete legyen.