Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Kész zűrzavar. Most mi ez? :S
Hosszú történet, köszönöm annak, aki elolvasta, és segít! :)
Kb. 8 hónapja vagyok együtt a barátommal. Az ötödik hónapig minden nagyon jó volt, álomba illő. Nem is akartam elhinni, hogy ez velem történt meg, mert soha nem voltam semmiben sem szerencsés, szerelem terén se. De a nagy boldogságom nem tartott nagyon soká, mert összefutottam régi egy ismerősömmel az utcán, és olyat éreztem akkor, azon a napon, amit nem kellett volna. Több volt, mint vonzódás. Szép lassan rá kellett döbbennem, hogy én bizony még mindig szeretem (előtte már kavartunk, csak nem jött össze a dolog, ez már megint egy más történet), sőt, netalán még szerelmes is vagyok. Eleinte küzdöttem az érzés ellen, hiszen ott volt nekem a barátom, akit szeretek. Csak aztán elhatalmasodott rajtam, és ekkor döntöttem úgy, hogy szakítsunk. Ekkor lehettünk hét hónapja együtt. Meg voltam róla győződve, hogy helyesen döntöttem. Csak egy rövid idő után elkezdett nagyon hiányozni. Spontán sírógörcsök törtek rám, pedig nem vagyok az a sírós fajta. Egy hét alatt fogytam 3 kg-t, mert nem ettem semmit, annyira elvoltam keseredve. Fölkerestem, és elmondtam neki mindent, hogy megbántam, hogy hülye voltam. Visszafogadott, aminek nagyon-nagyon örültem. Megint éreztem azt a lángot, amit a friss szerelmesek. Azonban megint rám tört az érzés a másik iránt. Emiatt már teljesen magamba zuhantam, kész káosz alakult ki bennem. Ezt a párom is észrevette, hiszen elég furán viselkedtem mostanában, mondhatni menekültem előle.
Ma beszéltem a barátommal, hogy mi legyen. Nem jutottunk semmire, holnap tárgyaljuk át megint, hogy van-e értelme folytatni együtt. Fogalmam sincs, mit kéne tennem, mert szeretem a másikat, de úgy érzem, nem bírnám ki a barátom nélkül. Teljesen tanácstalan vagyok, soha nem voltam még ilyen helyzetbe, és az érzéseimet nem tudom mire vélni. Segítsetek! :( Kérlek!
Még egyszer köszönöm annak, aki elolvasta, és segít! :)
Bonyolult ügy, de...
az ember nem lehet egyszerre két másikba szerelmes. Hogy melyik a fontosabb azt senki nem tudja rajtad kívül eldönteni.
A korábbi a felszínre törő régi érzések miatt vonz, a barátod azért mert olyat adott, amit nem kaptál meg korábban, hálás vagy neki és bűntudatod van ha elhagyod. Ez alapján eléggé úgy tűnik, hogy mégis csak az elsőt szereted, de gondold át a dolgot!
Egy fellángolás simán eltarthat ennyi ideig. Megéri neked kezdeni valakivel, akivel egyszer már nem jött össze? Vagy nem csak az vonz, hogy nem jött össze, pedig akartad, most pedig ki akarod küszöbölni a csorbát? A korábbi srác most szeretne? Megadná azt, amire szükséged van?
Akárhogy is, azt nem te döntöd el, hogy kit szeretsz, nem is célszerű magadat emészteni emiatt, bárki mellett döntesz is. Ne azt nézd, mit hagytál a hátad mögött, hanem hogy mi lett a tiéd!
Remélem segítettem valamit
Sok sikert!
Azt válaszd, aki mellett boldog vagy, akinek szereted az ölelését, akinek bizseregsz a csókjától, akivel szeretsz elmenni kirándulni az erdőbe, aki mellé szivesen odabújsz és vágysz rá hogy átöleljen, akinél érzed azt, hogy amikor bemutatod a rokonoknak barátoknak emelt fővel fogod meg a kezét és mondod azt, hogy igen ő az, és akiröl te is úgy érzed, hogy téged szeret és nem a lábadat, vagy a seggedet...
Azt válaszd akivel szenvedélyes lesz a kapcsolatod, és boldog egy életen át...
Én rohadt*l elbasztam, a választást anno, és most senkim sincs , ne b@aszd el te is!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!