Mit érdemes csinálnom ilyenkor?

Kicsit hosszú a sztori.

Szóval, régebben ilyen féléve, beszélgettem egy sráccal. Nem ismertük egymást csak a semmiből kezdtünk el írogatni és egyre komolyabb lett, tervezgettük a találkozást meg mindent. Sokat beszélgettünk hívásban is. Nagyon megtetszett meg belsőleg is hogy normális és úgy éreztem hogy végre találtam egy ilyen fiút ő kell nekem.

Én 20 éves vagyok, ő 22. Jobban ő volt rajta a tervezgetéseken, nagyon előre ment az időben.

De ugye az probléma volt hogy más életszakaszban vagyunk. Én tanulok építem a karrierem, ő már dolgozik és családot akar. Nekem meg ezek még nagyon de nagyon messze vannak.

Mindent felhozott a terveit, hogyha találkozunk akkor ne csak pár órára hanem pár napot töltsünk együtt, majd ki szeretne vinni engem magával külföldre hogy ott tervezzük az életünk, gyereket szeretne meg stb.

Nekem ezek így nagyon gyorsak voltak én lassabban akarok haladni, normális tempóban. Próbáltam vele beszélni erről de aztán mindig visszatért a tervezgetésre és nem akartam megbántani. Ez így furán jöhet le vagy hogy valami hátsó szándék lenne a dologban, de annyit beszélgettünk már hogy tudtam ő ezeket komolyan gondolja mert egy ilyen ember, ilyen érett 22 évesen.

Szóval így nekem ez gyors volt és megijesztett az egész. Nagyon sokat gondolkodtam rajta hogy legyen mint legyen, de nem mertem belevágni, engem ez az egész tényleg elijesztett. Nyugalmat akartam, hogy ne legyen rajtam ilyen nyomás. Mert hónapokig míg beszéltünk, végig rajtam volt ez a nyomás hogy mit csináljak.

Aztán arra jutottam hogy hagyom vele az egészet, nem beszélek vele többet. Különböző céljaink vannak ez így nem jön egybe. És megírtam neki a gondolataim aztán letiltottam, hogy ne is keressen.

Időnként néha eszembe jutott és még most is megfordul a fejemben hogy lehet rosszul tettem ezt. Amúgy minden oké volt komolyan álltam hozzá én is, szimpik voltunk egymásnak, láttuk egymásról hogy normális. Csak ettől a gyors terveitől én megijedtem és inkább kiléptem.

Közben pedig tudom azt, hogy lehet amúgy össze tudnánk hozni a gondolatainkat, terveinket, hogy mindenkinek jó legyen, mert ha most nem is állok készen ilyenekre és nehéz lenne, de később az életre nézve ez simán összehozható. Csak azt kell megvárni hogy én is készen álljak azokra a dolgokra amiket ő tervez.

Néha olyan érzésem van hogy megbántam, de nem hibáztatom magam mert tényleg megijedtem attól hogy siettet. Mikor első taliról volt szó akkor is már egyből itt akart velem aludni napokra, meg ilyenek. Igaz hogy messze is vagyunk, de nem állok rá egyből készen hogy napokat együtt legyünk. Meg szeretném ismerni előben is rendesen, aztán közelebb kerülni.

Mit gondoltok jó ötlet lenne felkeresni? Tudom hogy jól reagálna amúgy nem haragudna és örülne nekem, de nem tudom mit csináljak. Megpróbálhatnám vagy inkább hagyjam ne is bolygassam fel ezt?

Csak tényleg valahogy olyan gondolatok jönnek nekem, hogy nem kellett volna hagynom, lehet már ilyen fiút sosem fogok találni sosem lesz mégegy ilyen lehetôségem, stb.