Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nők! Megoldható lenne, hogy elutasítatok? Nagy kérés lenne tőletek, hogy koptassatok le ignorálás helyett?
Sokszor próbálok online (IS) ismerkedni nőkkel. De szinte mindig ugyanaz az eredmény: Ignorálás, eltűnés, ghostingolás.
Azzal semmi problémám nincs ha valakinek nem vagyok az esete vagy nem akar velem ismerkedni. Ízlések és pofonok, megértem ha nem kellek valakinek, ez totál okés. De annál nincs megalázóbb és sértőbb számomra ha a másik annyiba sem vesz emberszámba hogy legalább elutasítson. Vagy ha annyira totál lesz*r engem, hogy még a létezésemről se vesz tudomást.
Ez szerintem a legalja, amikor se szó se beszéd, mégcsak köszönés nélkül is fogja magát és eltűnik. Személy szerint én még a leggyűlöltebb ellenségeimmel sem viselkednék ilyen megalázó aljas módon. Az ilyet képtelen vagyok emberként is kezelni...
Számomra magától értetődő alap dolog, hogy még ha totál nem is jön be valaki akkor legalább megmondjam neki, hogy nem tetszik vagy valami. De úgy tűnik a nők számára semmi gond nincs azzal ha a másikat még emberszámba sem vehetik.
(Tisztelet annak az 1%-nak aki elutasított)
Megoldható, hogy elutasítsatok?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Nem. Sokan azt hiszitek, a kontakt igent jelent. Az ignorálás a legbiztonságosabb dolog, amit egy nő tehet.
Plusz le is írod, hogy az egocskád sérül. Csak mert anyád ugrott, ha nyafiztál egyet, más nők nem tartoznak neked a figyelmükkel. Ezt fel kellett volna már oviban fogni.
#1
Ha mondjuk van egy masszázs szalonod és valaki megbeszél egy időpontot neked kedd délutánra, majd kedd délután nem jön senki, te pedig telefonálsz, hogy hol van az illető, de az még a telefont sem veszi fel akkor is ugyanezt mondod?
Vagy nem lenne jobb ha mondjuk előtte lemondaná az időpontot?
#1
"Sokan azt hiszitek, a kontakt igent jelent"
Soha nem hittem ezt. Ne beszélj a nevemben.
"Csak mert anyád ugrott, ha nyafiztál egyet"
Anyám max egy nyaklevest adott volna ha nyafogtam volna neki. És ne sértegesd édesanyámat, mert ezzel csak magadat minősíted. Nem elég hogy ignoráltok de még édesanyámat is belekeveritek és sértegetitek?
Foci meccsen vagy-e?
"más nők nem tartoznak neked a figyelmükkel"
Pontosan. Ezért illene emberhez méltó módon elköszönni, nem pedig bunkó paraszt módjára eltűnni.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Az üzletet kevered egy idegen emberrel, aki azt hiszi, valami jár neki. Használd az eszed.
Senkitől nem kell elköszönni, egoka. Nem tartozik neked SEMMIVEL az, akihez hozzászólsz.
#4
A valóságban ez az emberi kultúra egyik legalapvetőbb pillére.
Akkor ezek szerint a nők számára az ismerkedésben teljesen elfogadható, hogy még ennyire sem képesek?
(Tisztelet a kivételnek, az elutasítóknak)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Nőként ha felmegyek társkeresőre és ismerkedem nyilván beszélek több emberrel.
Viszont ha ignorálok valakit az azért van mert olyan volt a viselkedése ami nem tetszett és valaki más felkeltette jobban az érdeklődésem akinél jobban érzem magam.
Az hogy a pasi nehezen válaszol vagy állandóan írogat én biztosan ignorálnám.
Ha normális és nem volt gond vele, csak szimplán nem érzem hogy lehetne valami akkor elutasítom.
De ahogy írtál kérdező számomra nem vagy szimpatikus és ignorálnálak.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Hosszú lesz, bocsi, de legalább válasz a kérdésedre.
Tehát ha mondjuk egy nap öten írtok rám Facebookon, és én mondjuk 8 órát dolgozom, utána még tanulnom kell a vizsgáimra, este meg szeretnék picit kikapcsolódni, pl. rajzolni vagy olvasni, azt sem csinálhatom, mert kötelező alappillér mindenkinek válaszolni?
Figyelj, hacsak nem társkeresőn írsz rá ezekre a nőkre, még csak abban sem lehetsz biztos, hogy egyáltalán jelenleg szeretnének-e ismerkedni, vágynak-e kapcsolatra. Én például az elmúlt 1,5 évben egyáltalán nem vágytam kapcsolatra, nem akartam ismerkedni. Eleinte a sebeimet nyaltam (tehát még nem álltam készen rá, és te sem akarnál olyan emberrel lenni, aki még a múlton rágódik), amikor pedig meggyógyultam, megismertem valakit élőben, aki megtetszett. Úgy tűnik, ő is élvezi a társaságomat, szóval bizakodó vagyok. Viszont így az a helyzet, hogy a szívem foglalt, de a kapcsolati státuszom még nem az, ezért azt hiszik (naponta többen), hogy biztos ismerkedni akarok. Hiszen egy egyedülálló biztos, hogy ismerkedni akar, nem? NEM.
Nekem a legmegdöbbentőbb ebben az írogatásban, hogy úgy viselkedtek, mintha a másik félnek is legalább olyan lelkesnek kellene lennie, mint amilyenek ti vagytok. Holott gondolj bele a helyzetetekbe - neked a gondolataid az ismerkedés, párkapcsolat körül forognak, és azt akarod, hogy minél hamarabb legyen barátnőd. Míg lehet, hogy akire ráírtál, nem foglalkoztatja az ismerkedés, a jelenlegi életszakaszában egyáltalán nem tartja fontosnak és nem akar rögtön és azonnal valakit maga mellé.
Ráadásul ahogy írták előttem, sokan tényleg úgy veszitek, hogy ha már visszaírt nektek a nő egyszer, akkor tartozik is valamivel. Érdekes, nekem volt olyan, hogy egy nagyon szép üdvözlőszöveget írt a pasi (megfogott a kisugárzásod, nagyon szép lány vagy, de ha nem szeretnél ismerkedni, nyugodtan hagyd figyelmen kívül az üzenetet, szép napot). Visszaírtam neki, utána elutaztam unokatesómékhoz, és láttam, hogy üzenetben kb. kérdőre vont, miért nem vagyok fent és írogatok neki a továbbiakban. :D
Másrészt: elutasítás. Tőlem már kérdezték, hogy "tudhatom, miért utasítasz el?" Ekkor átfutott az agyamon, hogy a pasi akaratos, idegesítő és a humorérzékünk sem egyezik. (Magyarul, engem fárasztanak a viccei, de valaki másnak biztos bejönnek.) Ha ezt leírom neki, akkor porig alázom. Tényleg jobb lenne ez a vérmes őszinteség, mint finoman a tudtára adni, hogy nem érdekel? Meg attól, hogy nekem nem jön be, engem idegesít, még lehet, hogy egy másik lánynak pont így fog tetszeni.
Itt kivétel nélkül társkeresésről volt eddig szó, ha nem lett volna egyértelmű.
Olyan esetekről beszélek, ahol a nő konkrétan leírja, hogy igen, akar ismerkedni nyitott rá. Majd amikor írogatok vele eltűnik. Vagy konkrét társkereső oldalakról.
De olyat is mondhatok, amikor már meg lett beszélve minden és előző nap vagy aznap hirtelen eltűnik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!