25 alattiak, nektek milyen a jelenlegi kapcsolatotok?

Boldog vagyok vele, szeretem. Most egy nehezebb időszakunk van, de nem egymás miatt. Amikor vele lehetek, megnyugszik a lelkem, boldognak érzem magam. Jókat tudok vele beszélgetni, (már amikor neki is van kedve:') )

Hasonló az életképünk, különbözünk, de mégis egyformák vagyunk.. Nekem nagyon nagy szerencsém volt, hogy megismertem nyilván neki is, de neki nem én vagyok az első, nekem pedig igen.

Érdekes, mert nagyon szeretem a változatosságot, de őt nem cserélném le. Én heves vagyok veszekedêsnél is, ő pedig nem az, mondhatni nyugodt és ez így nagyon jó, mert nem veszünk össze még jobban.

Ne aggódj, neked is lesz jó kapcsolatod, idő kérdése, addig fejleszd magad. Az sose árt.

A korábbi kapcsolataim nem voltak jók. Mindegyik más okból. Én is fiatalabb, kiegyensúlyozatlanabb, tapasztalatlanabb voltam.

Tini koromban elég zabolátlan, mondhatni stabilitást szédelgő életem volt. (Elég korán is voltak már kapcsolataim, 15 évesen már együtt éltem az elsővel.) Én magam is kapcsolatszédelgő voltam. Ezt nemrég sikerült levetkőznöm. Rengeteg idősebb férfi volt az életemben és/vagy szenvedélybetegséggel küzdő egyének (általában alkohol/drog), én sosem váltam azzá. De akkor valamiért ezt tartottam izgalmasnak. Konkrét emlékeim nincsenek nagyon ezekről a kapcsolatokról. A dinamikájukat a bántalmazó jelleg dominálta, sokáig depressziós is voltam - emiatt sodródhattam ilyen viszonyokba. Igazából csak szorongó berögződéseket hagyott a legtöbb. Rengeteg kapcsolatom volt, 1 hónaptól 1,5 évesekig, bár a rövidebbek voltak meghatározóak mindig is. Mondjuk nem igazán találtam ezekben sosem a helyem. Kettőt szerettem nagyon - az egyik olyan régen volt (5 éve), hogy ma mostanában rám ír, semmilyen ingert nem vált már ki belőlem. A másikat tavaly véletlenül ismertem meg, soha olyan intelligens emberrel nem találkoztam még. Hozzá nagyon ragaszkodtam, ő ismer a legjobban szerintem a mai napig - a legrosszabb oldalamat is. Mivel egy összetört ember volt addigra, kölcsönösen készítettük ki egymást. Tulajdonképpen versenyt űztünk belőle valamilyen szinten. Elég depressziós lettem ennek is a végére, viszont ennek volt először élvezeti értéke és intellektuálisan kihívó jellege. Erről sincsenek már konkrét emlékeim, de őt úgy elfelejteni nem fogom, mint a többit. (Azokat kb 2-3 hónap alatt simán.) Annak is megvan az oka, amiért ennyire egymásra gyógyultunk anno.

A tanulság, amit levontam ezekből a kapcsolatokból az az, hogy az erkölcs relatív, én sem vagyok olyan stabil jóember, mint először képzeltem és hogy ezen muszáj változtatnom a saját becsületem érdekében, mivel ezek nem valódi, becsülhető kapcsolatok. Az izgalmi faktor pedig az instabilitás ezekben egyedül, ami egy rendkívül regresszált állapot.

Ezután kezdtem el újra helyrerakni magam, visszafogni a belőlem kiszabadult állatot, visszatérni a helyes állampolgári életmódhoz, amiben én is jobban érzem magam és reális célokat keresni az életemhez. Ebben nem szerepelt párkapcsolat - elég magamnak való vagyok, nem is vagyok híve a heteronormatív, klasszikus értelemben vett párkapcsolatoknak.

Így jutottam el a mostani kapcsolatomig. Még egészen friss (1 hónapos xd), viszont egészen más, mint az eddigiek. Az első találkozásnál tudtam, hogy "ő kell nekem" (korábban nem volt ilyen) és hogy ez hosszútávú lesz, bár volt bennem félelem magam és a múltam miatt. A partnerem elég elfogadó ahhoz képest, hogy sokkal kulturáltabb attitűdű ember, mint én alapvetően, vagy a környezetem. Nagyon megnyugtató a jelenléte, a sötétség helyett abszolút az érzékenységet hozza ki belőlem, amit évekkel ezelőtt eltemettem. A sötétséget próbálom kordában tartani, nem felfedni előtte. Ez az én titkom valahol. Ezt többet nem szeretném felszínre hozni - ez vele sokkal könnyebb is egyébként. Életemben először érzem azt, hogy tudok és szeretnék is valakivel tervezni. Egyik ismerősöm úgy fogalmazott, hogy most először van "férfi" mellettem és ez így igaz.

Fantasztikus kisregény, nem?