Ha személyiségileg jó irányba változik értem, akkor valójában egy férfit "nevelek" egy másik nőnek?

Nálam ez inkább úgy zajlott, hogy mire átneveltem az illetőt, rendesen ki is ábrándultam és nálam múlt el a szerelem.

Az egyik srác a hatásomra beiratkozott esti gimnáziumba, mert én épp akkor kezdtem a fősulit és nem akart lemaradni. És amikor a szorzás, osztással küzdött a füzetben, iszonyú kiábrándultságot éreztem, bár soha nem is voltam belé szerelmes.

De voltam szerelmes is olyanba, akiről csak összeköltözés után derült ki, hogy az anyja egy lusta önző pasit faragott belőle az állandó kiszolgálással. Az a fajta nő, aki reggeltől estig talpon van, miközben a férje ledől egy kis délutáni pihenőre, ő elmosogat és a férj kiszól neki, hogy miért nem pihen egy kicsit (de mosogatni nem állna be soha), de ő csak mosogat és rosszul van, ha van 5 perce saját magára, mert nem tud magával mit kezdeni. Na a fiacskája is úgy gondolta, hogy én majd éjfélkor nekiállok vasalni az ingét, miután egyedül festettem a nagypapám halála után a házát és hazaértem éjfélre heteken át és mindig várt a mosatlan és akkor még jött, hogy vasaljak neki, mert ő nem tud. Mondtam, hogy szívesen megtanítom. Erre faképnél hagyott és kivasalt magának. Amúgy meg 4 évig élt egy albérleti szobában, ahol magára kellett vasalnia.

Szánalom volt az egész, főleg hogy elnézte, hogy heteken át éjfélkor érek haza a festésből, de eszébe se volt segíteni, mert hogy az nem az ő háza. Amikor megmondtam neki, hogy ez így nem kapcsolat, összevakarta magát és onnan kezdve segített, de a szerelemnek szép lassan annyi lett.

Sok év alatt lett belőle egy viszonylag házias pasi, mert rájött, hogy nem fogom kiszolgálni úgy mint az anyukája, de őszintén szólva én már rég nem szeretem.