Feleségem eröltette a gyerekvállalást, majd utána lelépett! Történt ilyen mással is?

34 vagyok, a feleségem 28, a gyerekünk 2. A születése elött 2 évig hisztériás rohamokat kapott, üvöltött, dobálózott, hogy ö gyereket akar, kifut az idöböl, különben is 3 év házasság után mindenki rajta röhög amiért nincs gyereke, mert mindenkinek van! Családjától is kaptuk az ívet “ideje lenne már, illö lenne, mikor lesz gyerek, terhes vagy?” Beszéltünk róla HA lesz gyerek, akkor attól én nem fogom feladni a hivatásomat amiért keményen megdolgoztam és amit mindig is akartam. Helyeselt is, persze nem kell feladni, majd segít az anyja ha dolgozom meg a testvérei. Hangsúlyozom, NEM tervezetten, de terhes lett aztán, a védekezés ellenére. Így alakult. Már a terhesség alatt is elkezdte kerülni a családja, semmiben sem segítettek neki. Nulla. A nagyszájúak akkor szembesültek vele, hogy ez már nem csak egy szöveg, hanem tényleg ott kellene lenni. Egyik sem jött, a gyerek születése után sem. Anyósomék 3 hónaposan jöttek el megnézni az unokát. Indok: dolgoznak, kertet újítanak fel, elfoglaltak, nem érnek rá. Azóta is egy kezemen meg tudom számolni hányszor voltak nálunk vagy értek rá, hogy mi menjünk. A covid is pont közbejött nekünk, így én pár hónapig itthon voltam, egyébként folyamatosan utazom. Már úgy se nagyon bírta a feleségem a gyereket, hogy ketten voltunk otthon vele. Aztán nekem újra beindult a munkám, mennem kellett. Hisztériás rohamok, hogy ö a ház fogja, neki nincs segítsége. Felvettem egy házvezetönöt aki mos, föz, takarít nálunk napi 4 órában. Meg persze azért a gyerekre is odafigyel néha, hiszen ember és jó lélek, nem hagyja figyelmem kívül azért mert nem munkaköri feladata. Pár hete boltba ment a feleségem, nem jött-nem jött, majd az autón levél várt hogy ö ezt nem bírja, ö élni akar, ö nem erre számított, azt hitte hogy aludni fog a gyerek és azért el lesz egyedül is. Ö teljesen máshogy képzelte az egészet, nem úgy hogy éjjel-nappal a nyomában kell lennie. Neki ez sok. LELÉPETT. Azóta se hallottunk felöle. Nekem dolgozom kell, nem tehetem meg, hogy nem. Hitel van, stb. Jelenleg úgy oldjuk meg, hogy anyám vigyáz rá amíg dolgozom, amúgy én vagyok egyedül. A házvezetönöt el kellett küldeni, egy fizetéssel nem fér bele már.

Tulajdonképpen hisztériázott egy gyerekért a feleségem, majd amikor lett lelépett mert úgy képzelte az egészet mint az instán. Ahol azt látja hogy a gyerekes párok folyton kettesben nyaralgatnak valahol, a nagymamák egymást törik hogy ki nevelje a gyereket helyettük. A valóság az nem ez. Meg benne volt a levélben, hogy a minimum az lett volna, hogy én feladom a munkámat és én maradok otthon a gyerekkel! Mert más apák ezt bevállalják hogy a nönek újra élete lehessen a munkahelyen. Hát ilyenröl én nem hallottam. Nem akarom leírni mi a munkám, de nagyon felelösségteljes, komoly állás, nagyon sokat tanultam, tettem érte. Máshol ez a tudás nem kamatoztatható. Innen közmunkásnak tud elmenni az ember vagy valami ellenörnek, de ott is utazni kell.

Mással is történt ilyen? Nagyon becsapva érzem magam! Én azt képzeltem, hogy majd egyszer lesz gyerek és a megbeszéltek szerint én dolgozhatok, addig ö otthon a jólétben neveli a gyereket, barátnökkel babáznak, sétálnak. Jönnek-mennek a rokonok, segítenek, majd munkaidön kívül rájuk fordítom minden idömet és boldogok vagyunk.

Ui: nem kamu! Kérem mellözni a találgatást, köszönöm.