Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Komoly kapcsolat együttélés nélkül? Lehetséges?
Jelenleg a munkámból adódóan elég sokat dolgozom, illetve van egy hobbim, ami szintén sok idő elvesz, plusz szeretek egyedül is lenni. Gyereket nem szeretnék, illetve jelenleg nem szeretnék összeköltözni senkivel sem.
29 éves vagyok, csak komoly kapcsolatra vágyom, ahol megvan a szerelem és a szeretet, és ahol hagyunk egymásnak teret. Nekem bőven elég az, ha hétköznap 2 nqpot együtt töltünk meg mellett egy hétvégét. Más is van így ezzel, kivetelezhető ez az álláspont?
Ez mekkora baromság!
A komoly kapcsolat onnan kezdődik, hogy együtt laktok. Addig csak szexuális-és szabadidőkapcsolat.
Biztos van olyan aki szintén erre vágyik max kevesebb.
Azt tudom még elképzelni, hogy olyanok akarnának ilyesmit akik már elváltak és már nem akar ak ennyire elköteleződni.
Pl anyukám. Igaz ő már 50 felett jár, két felnőtt gyerekkel. Partnert szeretne, összeköltözni már senkivel se.
Az elképzelésedet teljes mértékben megértem. Mindenki jót akar magának alapból.
Csak az nem vetted számításba, hogy itt Magyarországon mióta világ a világ generációról generációra egy bizonyos nevelési elv érvényesül, ami a következő (leegyszerűsítve): megismerkedés-randizás-összeköltözés-eljegyzés-házasság-gyerek-közös tervek megvalósítása stb.
Erre nevelik a szülők a gyerekeiket mióta világ a világ. Természetesen ez nincs kőbe vésve, sokan eltérnek tőle, ami teljesen normális, de a nagy többség így szocializálódott.
Amit te szeretnél az két szingli ember akik összejárnak szexelni. Valami olyasmi mint a barátság extrákkal.
Ennek a hátterében a saját kényelmed előtérbe helyezése áll. Magyarul te nem akarsz senki kedvéért kimozdulni a komfortzónádból, a felelősséget nem akarod vállalni egy kapcsolatért, nem mersz elköteleződni. Az elköteleződésen nem a házasságot kell érteni, hanem lelki, szellemi síkon nem akarod felvállalni a kapcsolatot, annak lehetséges nyűgjeivel együtt.
Te ebből az egészből csak a jó részét akarod magadnak "kivenni", de beletenni csak azt a minimálisat tennéd bele, amiből előnyöd származna (pl. ingyen szex).
Igazi szeretet, szerelem akkor alakul ki két ember között, ha azt az embert el tudod fogadni a jó és a rossz tulajdonságaival együtt, és jól tudtok egymáshoz igazodni, a szürke hétköznapokon is.
Az teljes mértékben érthető, hogy nem akarod feladni önmagad, szeretnél a munkáddal, hobbiddal foglalkozni, és énidőre is vágysz.
Hidd el, ezzel mindenki így van.
Az a nő aki szeret téged, az el fog tudni fogadni mindezekkel együtt, és nem akar majd megváltoztatni.
Ha együtt éltek, csinálhatsz mindent úgy ahogy szoktál, mert amúgy is találkoztok este otthon. Ha mindig randikat kell szervezni, egyeztetni, elmenni a randira, az is időt vesz el, ha együtt éltek akkor erre nincs szükség.
Ha te ennyire csak a saját kényelmeddel vagy elfoglalva, akkor maradj szingli, és keress egy barátság extrákkal kapcsolatot.
Addig amíg te önmagadat jobban szereted, és még nem voltál igazán szerelmes, addig nem fogod érteni, hogy milyen az, amikor boldogan idomulsz a másikhoz (és ő is hozzád), mert annyira szereted, hogy nem csak a te dolgaid fontosak, hanem már az övék is.
Ha szereted a másikat, nem fogod lemondásként megélni az összeköltözést. Nem is kellene úgy megélned, mert ha megfelelő a partnered, akkor mindent meg tudtok beszélni egymással, hogy ki hogy szeretne élni, milyen legyen a napi rutinotok stb.
Egyébként nők közül is biztos vannak akik így gondolkodnak, ahogy te.
Nem akarok általánosítani, de aki ilyen beállítottságú, legyen az nő vagy férfi, az nem igazán akar senkihez alkalmazkodni.
Ha két ilyen ember találkozik, az egész életében csak a saját kényelmével lesz elfoglalva (ami valahol érthető), és nem igazán fogja nagy lelki mélységeiben érdekelni a másik fél.
Tehát amíg jó lesz a szex addig összejárogatnak, csinálnak közös programokat, de olyan nagy mély szeretetet, nem kell elvárni egymástól.
Egy komoly kapcsolatból ne csak "kivenni" akard a jó dolgokat. Bele is kell tenni, hogy aztán hosszútávon jól működjön.
Szóval ha neked az egod fontosabb minden másnál, akkor marad a barátság extrákkal.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!