Félek az emberektől a szörnyű gyerekkorom miatt. Most tetszik valaki (a neten), de nem merek találkozni vele? Várjak még?

Először is: Leírom a gyerekkoromat, ezt főleg magam miatt, mert jól esne leírni, de ti is elolvashatjátok, hátha le tudtok szűrni belőle valamit.

A konkrét kérdéshez tartozó leírás a második "bekezdésben" lesz. Az is elég ha csak azt olvasod.

1.

Egy kicsi faluban születtem (Pontosbítok: nem ott, de a kórházból ode hoztak haza), majdnemhogy elzárva külvilágtól. Meg lettem áldva egy nőgyűlölő, valószínűleg nárcisztikus apával és egy olyan anyával aki naív, szerencsétlen, de a saját jólétéért sem tett semmit. (8 általánost végzett, sosem dolgozott).

Pici koromban, folyton verve voltam. Konkrétan a legelső emlékeim egyike is az, hogy üvölt velem az apám. Ami nagyon mély nyomott hagyott bennem az, hogy apám rendszeresen bántotta anyámat. Ütötte, verte, volt, hogy kiverte a fogát. Anyám meg kussolt, mert egyedül nem tudott megállni a lábán. Sokszor fültanúja voltam annak, hogy megerőszakolja. Tiltakozó mondatok,kiabálás, majd percekkel később hallottam ahogy dugnak. Engem az apám szexuálisan nem zaklatott, de mindenért vagy megvert vagy ordított. Egyszer összetörtem egy tányért és az ajtóba vágta a fejemet. Mikor még kislány voltam és volt pár barátnőm (mert már nincs) anyukám mindig mondta, hogy hívjam át őket. Ezt akkorra időzítettük mikor nem volt otthon az apám. Egyszer viszont hazajött és megint balhézott. Féltek a barátaim is apámtól, emiatt eltávolodtak tőlem. Az otthoni zűrzavar kihatott az iskolás kapcsolataimra is, én voltam a visszahúzódó lány. Ott is kiszemeltek. Reggel mehettem iskolába azért, hogy kapjam az oltást, a verést. Mehettem haza ugyanezért. Apukám nem engedte, hogy heti 1-nél gyakrabban mossak hajat, mert dárga a víz és a sampon. Hormonoktól túltengő tiniként, zsíros hajjal, zsíros bőrrel ez nagyon kellemetlen volt. Bacitelepben hívtak a suliban. Ha megmostam sunyiban a hajam és a faterom rájött- már pedig rájött, mert olyan zsíros volt annak idején a hajam, hogy a mosás napján látszott csak szépnek.-akkor megint jött a verés.

16 éves voltam kb mikor anyám lelépett velem együtt. Új pasi miatt. Ez a férfi már legalább nem bántott fizikailag és nem is ordibált velem. Viszont folyton hallgathattam az amúgyis nulla önbizalmam rombolását. “Miért öltözöl úgy mint egy bohóc”, “miért vagy ilyen magas, ez ronda(177cm vagyok)”, “Miért vagy ilyen buta, lófaxra se viszed az életben (annyira szétmentem idegileg és lelkileg, hogy kettesekkel bukdácsoltam)”

És mindig felhozott velem egykorú lányokat, hogy milyen tökéetesek, szépek, kellendőek. Anyám meg ekkor már egy idegroncs volt, 3 évvel később meghalt. (Nem emiatt, nem önkezüleg)

Mikor anyám meghalt elköltöztem, miért is kéne a párjával együtt élnem? Egy ideig a nagyanyámhoz akit alig ismertem, aztán mikor melóból lett kis pénzem szobát béreltem. (gyári meló, ekkor voltam 19 éves, az érettségim nem sikerült).

Most vagyok 21 éves, visszaköltöztem a nagyanyámhoz. Nincs vele rossz viszonyom, de szinte nem is beszélünk. Csak elélünk egymás mellett. Beiratkoztam esti suliba, ősztől újrajárom a 12. évfolyamot. És most le szeretnék érettségizni, mellette dolgozom. Nincsenek barátaim, pasim sosem volt. Pedig most, hogy végre akkor mosok hajat, mikor kell és végre ápolt külsőm van nem is vagyok kimondottan ronda.

Félek az emberektől. Szinte remegek ha beszélnem kell velük. A megszokott munkatársaim mellett még megvagyok, de az idegenektől félek. A férfiakról meg akaratlanul is rosszat feltételezek.

2. Mivel egész gyerekkoromban bántott az apám, megnyomorított, rengeteg rosszon átmentem félek az új emberektől, új szituációktol. Lassan 1 éve beszélek egy sráccal a neten. Tudom, hogy betegesen hangzik, de én kötődök hozzá. Telóztunk is már csomót. Annyi a baj, hogy ő az ország másik felén él. Viszont nagyon szeretne velem találkozni. Neki is megvan a maga problémája, neki se volt könnyű gyerekkora, talán ezért is értjük meg egymást. Viszont nekem biztonságot ad, hogy netről beszélgetünk. Kicsit félek, hogy élőben nem fogunk jól kijönni, vagy majd leblokkolok mert lelkileg meg vagyok nyomorítva. Nem attól félek, hogy bántani fog, mert ő nem olyan. Hanem vannak bennem egyéb gátlások. Pedig már milliószor elképzeltem, hogy találkozunk, összejövünk, esetleg segítjük egymást és végre lehetne valakim. Nem tudom, hogy mit csináljak. Lehet, hogy nem létezik netes szerelem, de akkor nem tudom mi ez…

Ha ír azonnal a fülig ér a szám. Ha felhív és hallom a hangját szinte elolvadok. Néha vidicseteltünk is. De félek, hogy ez élőben nem menne. Tényleg egy lelki nyomorék vagyok. Valamint attól is félek, hogy találkozunk és nem úgy sikerül ahogy elképzeltem, emiatt ez az 1 kapaszkodóm is összeomlik….

Várjak még ezzel a találkozóval? Tavaly októberben kezdtünk beszélni, ő már nagyon akarna látni, velem időt tölteni. Nem tudom, hogy várjak-e. Attól is félek ha várok összejön mással.

BOCSÁNAT, HOGY HOSSZÚ VOLT.:(