Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nem érdeklem eléggé?
Egyszerűen végig nézek a facebookomon és csak ezeket látom: eljegyzés, esküvő, terhesség, gyerekszületés, és az ezek mellé járó gratuláciok. Sajnos nekem még az eljegyzésből se jutott ki eddig, pedig már 28 éves vagyok, és már több mint 9 hónapja együtt vagyok a barátommal.
Előfordult már, hogy a barátomnak szóvá tettem dolgokat, egyszer az is rosszul esett, hogy inkább a haverjával való közös programot választotta inkább, mint engem. 1 héten csak egyszer találkozunk, és akkor egyszer is inkább a haverját választotta, mint engem. Mikor ezt szóvá tettem, akkor azt mondta, hogy ha továbbra is rosszul viselkedek, akkor nem fog feleségül venni. Nőkről is küldött már át nekem képeket, hogy nezzem meg, hogy milyen nagy a mellük, és hogy az enyém tökéletes.
Mikor velem beszélgetett akkor írt az exének is, de miután összejöttünk, már nem beszéltek egymással. Azt mondta hogy csak szexre akarta volna az exét, de mivel mi összejöttünk, utána már nem érdekelte.
Heti 3 kérdést biztos kiírsz a témában.
9 hónapja vagytok együtt, az az elkötleződéshez nagyon kevés. Főleg heti 1 találkával. Amúgy is elhajt mindig a gondolataiddal, tiszteletlen ezekkel a fotókkal veled szemben. Ezekből együtt nekem még mindig az jön le, hogy kényelmes szexpartner vagy.
Semmiről nem vagy elkésve, sőt. De őrá feleslegesen vesztegeted az idődet. Nem fog elvenni. Mondjuk jobban is jársz így, ha csak a fészbúk miatt nem mész hozzá, mert cudar életed lenne utána.
Miért szeretnél hozzámenni úgy azon kívül, hogy a face ismerőseidet eljegyzik? Ez kevés a boldogsághoz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!