Van itt olyan akinek sikersztorija van az újrakezdéssel kapcsolatban?:)

Nem tudom, pontosan mire gondolsz, így részemről az említésre méltó sikersztori az, ahol vagy szakítás után, vagy általános szakítóok és mosolyszünet után működő kapcsolat állt össze.

Ismerőseim diákszerelmként kezdték, majd szakítottak úgy 17 évesen. Jó tíz évvel később meg újrakezdték. Ez tényleg újrakezdés volt, kb másik kapcsolat.

Volt kollégám, esete. Szakítottak, a csaj összejött mással. Vívódtak egy darabig, eltelt úgy fél év, valahogy megint összekerültek. Azóta házasok, három gyerekük van.

Cimborám esete. A csaj félredugott egyet, összeveszés, mosolyszünet. Hosszú szenvedéses terápia, új alapokra helyezett kapcsolat. Azóta házasság, közös gyerek.

Szerintem az újrakezdésnek egy esetben van értelme: ha a szakításból tanultunk valamit, amit a következő kapcsolatainkban is(!) másképpen csinálnánk. Tegyük fel, hogy rádöbbenek, hogy akaratom ellenére bunkó voltam a párommal, és a következő csajommal már nem fogom elkövetni ezt a hibát. Ebben az esetben miért ne adjak a korábbi kapcsolatomnak még egy esélyt? Miért ne próbáljam meg az új énemet a régi kapcsolatban?

Ha nem tanultunk semmit, csak újra nekifutunk, mondván rájöttünk, mennyire fontos a másik, akkor a kezdeti lendület elmúltával pontosan ugyanott leszünk, mint korábban, és ugyanúgy szét is megyünk - azaz, ha ugyanolyan bunkón viselkedem, akkor ugyanúgy végződik majd. Aztán ahogy hiányzik a másik, kezdjük elölről.

Ha van a szakításnak tanulsága, de nem a mi tanulságunk, akkor kötünk egy kompromisszumot a partner kedvéért, hogy vele lehessünk. A példánál maradva: látom, hogy a páromat zavarja a stílusom, de én nem feltétlenül akarnék ezen változtatni, csak visszafogom magam.

Ez a harmadik eset önmagában nem probléma, de sok probléma szülőbölcsője lehet. Ha túl sok kompromisszumot kötünk, akkor olyan párkapcsolatot építünk, ami lehet, hogy működik, csak éppen mi nem érezzük jól magunkat benne, aminek később és fájdalmasabban lesz ugyanaz a vége.

Szóval esetedre nézve a kapcsolatotok szerinteme egy úton működhet: ha olyan megoldást találtok a kritizálás problémájára, ami mindkettőtöknek oké. Ez történhet úgy, hogy te tanulod meg kezelni a kritikát, történhet úgy, hogy ő tanul meg kritizálni, illetve úgy is, hogy megoldjátok a problémát, ami a kritika forrása. Mindhárom jó, bár a harmadik az első kettő folyománya, ezért ezekkel indítanék.

Ha azonban te elkezded lenyelni, vagy ő magában tartani a kritikát, akkor csak annyit tettetek, hogy a nincs tanulság esetéből a túl sok kompromisszumra váltottatok, és a betegséget heveny státuszból idült státuszba állítottátok. Azt ne csináljátok.