Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
1 éves párkapcsolatomban az alábbi dráma történt váratlanul. Mi a véleményetek?
Szóval a párom kereken 30 éves, ő a férfi, én egy pár évvel fiatalabb nő vagyok, 1 éve jöttünk össze, nem sokkal megismerkedés után. Külföldi magyarok vagyunk, külföldön is ismerkedtünk meg (Svédországban élünk). Namármost. Eddig egy harmonikus, boldog kapcsolatunk volt.
Tudni való, hogy mikor a párkapcsolati előéletünkről beszéltünk, akkor csak komolytalan, múló, pár hómapos dolgokat, illetve szexkapcsit említett. Mindezt úgy, hogy már évek teltek el a legutolsó nőügye óta. Furcsáltam, mert hát nem csúnya férfi, meg ebben a korban szokás nőzni, kapcsolatban lenni, nem? De elhittem neki, és elfogadtam, hogy szinte üres párkapcsolati előélete van 29 éves létére, 0 komoly kapcsolattal eddig, és én vagyok az első nő az életében, akivel hosszútávú, komoly kapcsolata van. Azzal magyaráztam magamnak, hogy külföldön él, lehet, hogy külföldi férfiként nehezen ismerkedett az itteniekkel. Sose kaptam hazugságon, miért ne hittem volna el?
Aztán... A minap, a gépében kerestem egy fájlt, és akkor megpillantottam egy mappát London címmel. Rögtön kapcsoltam, hogy ő úgy 3 éve járt Londonban, mesélte. Én még sosem jártam ott, mondtam is neki (épp a konyhában tett-vett), hogy ú, itt van egy albumod Londonos képekkel! Azonnal éreztem, hogy feszült lesz. Mondtam neki, végignézném a képeket, videókat. Turistafotók, miért kell ezen befeszülni?
Ugrok a lényegre. Nem egyedül járt Londonban, nem is haverrel, hanem egy szép lánnyal, a barátnőjével, akivel több évig volt együtt. Hazudott. Nem csalt meg, dehogy, tényleg évek óta nem volt senkije, mióta ezzel az exével szétmentek. Csak maga a tény, hogy hazudott, hogy neki még sosem volt rendes kapcsolata. Pedig volt. Van egy mutatós exe, aki ki se derült volna, ha nem bukkanok rá véletlen a turista fotókra és videókra Londonból.
Utána kiborult a bili, ahogy mondják. Elmondta, hogy kb. 3-4 évet voltak együtt ezzel az exével, és ő volt az első nagy szerelme, és sokáig úgy érezte, képtele kiheverni, mikor a lány szakított vele. Azt mondta, egész addig reménykedett benne, hogy a lány megpróbál hozzá visszajönni, mikor annak új barátja lett. Akkor megint eltört benne valami, úgy, mint a szakításkor. Mondta, hogy a szakítás után nem tudott aludni, fogyott, és minden tervét megvalósította, csak hogy elnyomja a lány hiányát. És hogy ekkor költözött Svédországba is, a szakítás után, cirka 3 éve.
De mi a rákért kellett erről hazudnia? Értem én, hogy felejteni akar, de ez nem magyarázza meg hogy konkrétan hazudott nekem. Ha ebben hazudott, bármi másban is hazudhatott. Nincs köztük semmi kontakt az exével, a lány ugyanúgy elvan azóta is a barátjával, akivel anno, a szakításuk után kb. fél évvel összejött. Ő nem iss Svédországban van, meg semmi. Minek kellett letagadnia a létét is? Ezzel hazudott nem, a jelenlegi barátnőjének.
Értem én, hogy óriási szerelem volt, és piszkosul fájt neki, hogy vége. Mondta, hogy a kapcsolat a végén már gyenge lábakon állt, így nem érte meglepetésként a szakítás. Akkor meg miért nem tud ennyire tovább lépni, hogy még megemlíteni se tudta nekem, inkább hazudott. Arról nem is beszélve, hogy befészkelte magát a fejembe az a gondolat, hogy engem nem szeret úgy, mint ahogy az exét szerette... Erre gondolni se bírok, pedig alighanem így van.
Jééééézusom!
Ez neked dráma?
Amikor elkezdtem olvasni, és a londoni mappához értem, azt hittem, az fog kiderülni, hogy házasságban élt és van egy gyereke, akit letagadott előtted.
Ez nulla, ez bakfitty.
"Ha ebben hazudott, bármi másban is hazudhatott." - Ez h..lyeség. Nyilván ki kell beszélni ezt, hogy tök fölösleges volt titkolnia.
De másrészről meg, ha nem is tartja vele a kapcsolatot, nincs gyerek abból a kapcsolatból, miért kéne egyáltalán említenie neked? "Volt-e kapcsolatod énelőttem?" - "Néhány volt, de nem érdekesek." Ennél sokkal többet nem érdemel ez a téma.
Ha te emiatt kiábrándulsz belőle, akkor benned van a hiba.
Generálod a problémát.
Ez a múltja, semmi közöd hozzá, és ezt ő is így gondolja.
#2: Itt nem az a probléma, hogy "a múltja". Hanem az, hogy hazug.
Én hagynám a francba, egy párkapcsolatot nem lehet hazugságokra építeni. Aki mániákusan titkolózik, meg hazudozik, az alkalmatlan komoly kapcsolatra.
Én értem, mi a problémád és tényleg nem volt szép, hogy hazudott. Ettől függetlenül a párod viselkedése nem hiszem, hogy rossz szándékból fakadt, én arra tippelnék, hogy nem akart erről a kapcsolatáról beszélni, mert még mindig fájdalmas számára ami történt. Lehet, hogy később magától is felhozta volna, ha a veled töltött idő segítségével kicsit gyógyulnak a sebei.
Én a helyedben elmondanám neki, hogy rosszul esett ez az egész, de itt pontot is tennék az ügy végére, engedd el. Persze ha a jövőben egyéb hazugságokon kapnád, akkor érdemes elgondolkodni a kapcsolat jövőjén.
Amúgy nem fogok vele szakítani ez miatt. Ez egy nagy hazugság, de olyan tekintetben "ártalmatlan", hogy nem árult el, nem csalt meg. Attól még fáj, és valóban, az eddigi betonbiztos bizalmam benne nagyon-nagyon megrendült. Ezért is tettem idézőjelbe, hogy ártalmatlan, mert közvetve ártalmas egy ilyen hazugság. Tök fölöslegesen hazudott, tök fölöslegesen ingatta meg a bizalmamat benne. Mondtam neki, soha, de soha többé ne tegye, mert ezzel a kapcsolatunkat kockáztatja. Nem érhet meg egy hülye titkolózást, hazugságot az, hogy a kapcsolatunk tönkre menjen. Azért sem szakítok amúgy vele, mert látom rajta, hogy megbánta, és ha lehetne, visszacsinálná, és elmondaná magától, előbb.
De. És ezt neki is mondtam. Ha még egyszer hasonló dolog történik, bármilyen ártalmatlan dologban is hazudik, akkor viszont válságba sodor minket.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!