Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogy beszéljem le a barátnőmet egy házas emberről?
A barátnőm már egy éve elkezdett ismerkedni egy pasival, aki közben inkább mással jött össze, össze is házasodtak, babát is terveztek(!) és sikerült is. Közben folyton hívogatta barátnőmet hogy hiányzik neki, találkozzanak. Elmentek együtt nyaralni, míg a feleség elutazott, stb.
Tudom hogy az ő élete és semmi olyat nem tennék ami radikális, de mégis hogy értethetném meg vele finoman, hogy ha valamilyen csoda folytán össze is jönnek, akkor is már egy apuka a pasi és a gyerek mindig ott lesz?
Egy az, hogy együtt élünk a lánnyal az egyetem alatt.
Kettő meg, már el sem akarta mondani a pasival kapcsolatos dolgokat, pedig tényleg igyekeztem nem ANNYIRA kifejezni a rosszallásom.
De valószínűleg igazatok van, nem tehetek semmit.
Elmondtad már Neki,hogy nem találod jónak ezt a viszonyt, amit persze magától is tud a barátnőd.
Nem tudsz mást tenni, amíg nem jön rá arra,hogy le kell zárni, addig mondhatsz Neki bármit, ahogy írják is.
Én viszont a helyedben nem zárkóznék el Tőle, meghallgatnám, de attól elzárkóznék,hogy esetleg belevigyen egy fedező szerepbe.
A feleségnek nem szólnék még véletlenül sem, ez nem a Te kapcsolatod, Nekik kell rendezni...vagy nem rendezni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!