Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Lány barátként ezt teljesen kedvesen, mosolyogva kellene tűrnöm?
Van egy barátom, akit 8 éve ismerek. Tűz és víz vagyunk nagyon sok mindenben, de jól kijövünk, szeretünk együtt programokat csinálni ( havonta 2havonta sikerül kb összehozni), és tényleg sok mindenben tudjuk egymást segíteni.
Vonzalom sosem volt köztünk, ő abszolút nem az én esetem, ő pedig az egyetlen aki képes volt a szemembe mondani hogy szerinte kifejezetten csúnya vagyok, tehát ezzel sincs gond.
Lett egy barátnője, és azóta alig válaszol( nem töltenek sok időt együtt, tehát nem azért mert vele van), minden találkozó alól kihúzza magát arra hivatkozva, hogy a barátnőjének nem tetszik, ha nőkkel találkozik, de néha azért beszélhetünk neten.
Mielőtt kapcsolatba került volna, azt mondogatta, hogy ő nem fogja hagyni hogy ezekben a dolgokban lekorlátozzák, most mégis itt tartunk, és nem érti mi esik nekem ezen rosszul.
Van bármi értelme ilyen esetben beszélni vele/ velük, vagy jó pofát kell vágnom ehhez amíg nem szakítanak/ hagyni ezt a barátságot?
Ezzel együtt, ti is ilyen drasztikusan reagáltok az ellenkező nemű emberekre a párotok életében? Ez általános, vagy egyedi eset?
Ez azért sok mindentől függ..
Túlzásba vitt nagy barátságok az ellenkező nemmel nyilván kb senkinek sem tetszenek (sokszor joggal).
De nálunk is volt a páromnak lány barátja, akivel már évek óta barátok voltak. Engem ez a pl nem zavart. Vagy pl a volt kolléganőivel si jóba lett, őket is megkedveltem,az sem zavart.
Ugyanakkor hozzátartozik ennek a dolognak a kezeléséhez az is, hogy az adott ember mennyire vonja be a párját is: ugyanis qrvára nem mindegy, hogy a párja háta mögött megy mondjuk titokban a barátkozás, vagy nyíltan és őszintén elmondja, és be is mutatja a 2 embert egymásnak ( hiszen mindkét oldalról része ilyenkor a dolognak, a egyik barát, a másik meg a párja.. Ha fontos a barát,akkor nyilván bemutat a párjának szvsz, és pont, erre nincs más megoldás)
Ő úgy vettem ki, meg se próbálkozott ezzel..
Az is lehet, hogy magából indul ki, és neki sem tetszene, ha a csaj fiú barátokkal mászkálna kettesben erre-arra.( nagyon sok pasinak ez szintén offos,ne felejstd el)
Alapból meg a túlzó egymáson csüngés senkinek sem tetszik, ha ellenkezőneműről van szó. Szóval vannak itt is is szintek, kinek mi fér bele. Az exes túlzó bratyizás nálam instant pápá, a haver esetén más kérdés, ott meg kell ismernem a másik felet és azután lehet dönteni,( mint írtam, ezek nem zavartak korábban engem pl, mert láttam hogy valóban csak barátok)
Köszönöm, utolsó, de a kapcsolatom mellett is van 2havonta 2-3 órám a barátaimra,nem tudom egyébként honnan vettétek a napi szintet, meg hogy sülve főve. Még csak egy társaságba sem "jöhet" velem, pedig nem lennénk kettesben, évente egyszer ha úgy alakult.
De látom, hogy az én felfogásommal van a baj, és nem az a normális ahogy én élek,hanem ahogy ők látják a dolgokat,hagyom akkor a fenébe az egészet, köszönöm mindenkinek.
Bocsi, 10-nek szántam azt, hogy "utolsó".
De a lényeg ugyanaz, rosszul gondolkoztam,2havonta meginni egy kávét vagy inni a barátokkal 1-2 sört nem annyira normális mint ahogy eddig hittem, azt még nem akarom hogy emiatt szakítsanak és én legyek a szar.
11 vagyok
Én általánosságban beszéltem ezekről a barátságokról, láttam, hogy írtad havi-2 havi találkozót, csak részleteztem a szinteket. :)
Mint írtam, ő meg se próbált téged bevonni a párja életébe.. Bocsi, de ez egy ilyen barátságnál, mint a tiétek, alap.. Én is így fogadtam el a lány barátokat mindig. ÉS én is mindig bemutattam a fiú haverokat, ha voltak.
(Ha ez nincs meg, teljesen jogosan akad ki a másik fél.. Hiszen most már ő is az élete része.)
Így meg ne is számítsd változásra, döntött. (Mitől lenne változás?)
Aranyos vagy, hogy úgy írod, hogy "nem jöhet": gondolom felnőtt ember, hiszen nem a tini kategóriában van.. Ergó ő döntött így. Ha akarna, beszélne rólad vele és bemutatna, vagy legalábbis megpróbálná, hiszen 8 éves barátság.
Az másik dolog, hogy az egyébként általános, hogy a szabad idejét első sorban nem a barátokra, hanem a párunkra áldozzuk, pláne egy friss kapcsolatban..Ilyenkor minden hátrébb sorolódik. Ez a része +normális" igen, ahogy írod. (normális= általános most)
Viszont még egyszer: felnőtt ember. Meg sem próbálta összehozni és változtatni ezen. Inkább tényként leírta, hogy mire számíts. Ha a csaj nem ismer meg, nem is fog változni a véleménye. Ez van.
Szerintem természetes, hogy nem jut annyi idő a barátaira, nekem nőként a barátnőimre is kicsit kevesebb időm jut, mióta kapcsolatom van, bármennyire is igyekszem.
Nyilván a barátnüjét zavarja, hogy van lány barátja is, a párod pedig úgy döntött, hogy ez neki belefér és ezt ő tiszteletben tartja, vagy pedig a párod maga állt elő ezzel a döntéssel, és így érzi korrektnek. Nem kivágott az életéből, csak csökkentette a találkozók/beszélgetések számát. Szerintem ez egy elfogadható közép út, bár elhiszem, ha elsőre ez így nem esik jól.
Sok mindent nem tudsz csinálni, lógj más barátokkal addig.
Egy komoly kapcsolatban szerintem amúgy is fura lenne, ha valaki állandóan csak a haverjaival/barátaival akarna lógni.
Azt ugye érti az, aki allandóságról beszél, hogy évente maximum 6x találkoztunk, egy kávéra vagy baráti társasággal egy sörre? Nem naponta, nem is hetente, és 21-2 évesek vagyunk, nem családos emberek, akik a párjukkal élnek.
Mindegy, tényleg megértem, hogy ha nem normális 2havonta összefutni a barátaimmal csak azért mert van közöttük lány is, még akkor sem, ha egyébként nem egymástól veszik el az időt mert a lány (barátnője) nem ér rá, csak heti 1x.
Egyébként ő próbálkozott azzal, hogy bemutat, de a barátnő élből elutasítja, és ha velem akar találkozni akkor együtt sem kell lenniük szöveggel zárja.
Én eddig azt hittem normális, hogy szóba állunk másokkal is, legalábbis köztem és a barátom között ez soha nem volt gond, de most már látom, hogy egyáltalán nem elfogadható, úgyhogy egyáltalán nem is keresem már innentől kezdve, köszönöm mindenkinek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!