Hogyan szüntethetném meg ezt a problémát? Vajon segítene-e az amiről gondolom, hogy talán igen?

2.

Nem, félreérted, mert rosszul fogalmaztam, nem tértem ki erre, összecsaptam a végét, mert szégyenérzetem van a témával kapcsolatban.

Ha meg is fogdosnék így valaki az prostituált lenne, akinek fizetek érte, vagy rendes kapcsolat, de ez utóbbit én már nem látom valószínűnek az én élethelyzetem, körülményeim nem teszik ezt lehetővé, és nem azért, mert "minden nő anyagias", hanem mert tisztában vagyok azzal, hogy elszúrtam az életem. Bűntudatom van emiatt, ettől sem tudok szabadulni, ezért kezdtem el megszabadulni nagyon sok más dologtól az életemben, remélem, hogy egyszer elérem, hogy többé ne kínozzon semmilyen érzés, se a bűntudat amiatt, hogy elszúrtam, se amiatt, hogy csalódást okozom az ismerőseimnek, sem pedig ez az eltorzult vágyakozás, aminek egyetlen oka, hogy túl régóta létezik. Idegennel sosem tennék ilyet, bármennyire is frusztrált vagyok, nem tudnék együtt élni egy ilyen tettel, és erre még a halál sem lenne gyógyír, mert kissé spirituális vagyok ilyen téren, az ilyesfajta negatív tett nem évül el a halállal.

De nem tudok továbblépni, lehet ezért nem tudnék szerelmes sem lenni, mert ez a felszínes, primitív vágy szemben áll a romantikusabb, érzelmesebb önmagammal, meghasonulok önmagammal ezen a területen. És irigykedem másokra, kicsinyes, szánalmas irigykedés ez, de nem tudom megszüntetni.

És az ismerőseim közül senki nem is sejti, hogy én ilyesmi miatt vagyok, úgymond őrült, gonosznak érzem magam emiatt úgy is, hogy sosem fogok semmilyen olyan dolgot tenni ami másnak nem lenne kellemes, de pont ezért tudom, hogy sosem fogok megérinteni senkit így, mert ahhoz sokkal jobbnak kellene lennem, nincs olyan személyiségem, anyagi körülményeim amik ezt lehetővé tennék. És ezt most nem úgy értem, hogy "mert a gonosz nők direkt nem akarnak velem lenni", mert totálisan megértem, hogy nem, nem teszek felelőssé senkit, én sem kedvelem magam. Ez is egy probléma, hogy magamtól nem szabadulhatok, mindig eltökélem magam, hogy máshogy lesz, és mindig elbukom. Hiába játszom meg másoknak az érdektelen mellékszereplő karakterét, magamnak nem hazudhatok.

1.

Köszönöm ez egy jó tipp, régóta halasztom ezt is, legutóbb a váróteremből léptem le, mert megijedtem (újabb bukás, újabb csalódás saját magamnak). Nem tudom, hogyan tudnék beszélni arról ami bennem van személyesen valakivel. Azt hogy itt leírom, vagy bárhol máshol az jól megy. Élőben nem. Ha egyszer tényleg megnyílnék valakinek, annak nem tudom mi lenne a vége. Nem tudom, félek attól, ami akkor történne, valószínű kicsit sem lenne elegáns vagy szép az, ahogy kirobban belőlem, sírok mint valami fiatal kis hülye, taknyom-nyálam egybefolyik. Természetesen most nem a kérdésben említett téma miatt, annál azért értelmesebb vagyok, hanem úgy az életemről, ha megnyílnék. Túl sok bukás, túl sok csalódás amit magamnak is okoztam, és másoknak is, akik lehet megbocsátottak, de én emiatt is rosszul érzem magam, mert nem nyertem el a büntetést amit megérdemeltem volna érte, és úgy érzem, csak szánalomból bocsátanak meg, és sosem gyakorolhatom úgy igazán bűnbocsánatot feléjük, pedig olyan sok dolog van amit szeretnék, hát kvázi meggyónni (nem vallási értelemben), de félek is tőle, hogy megtudjam, hogy ki vagyok én valójában, és miért vesztegettem el ennyi évet.

4.

Én sem tudom, ez a baj, én sem tudom, de a vágy vagy hormonális rendszer nem olyan ami tekintettel van arra, hogy én sem tudom mit szeretnék. Persze tudom mi az amit igazán szeretnék: boldog lenni. Szeretni és szeretve lenni, nem önbizalomhiányosan, valamilyen szinten megcsonkolt lélekkel és személyiséggel lenni, egy olyan állapotban lenni, ahonnan visszatekintek a "most"-ra és csak egy rossz emlék az egészen, amin akkor már csak nevetek, hogy végre túlvagyok rajta, elértem valahová, vagyok valaki, és lelki kiegyensúlyozottságot érzek.

Ez az egész vágy, nem más mint valami tünet, mint a néha előforduló hányásig túlevésem vagy az altatók iránti érdeklődésem, ahol csak félig igaz hogy az alvás miatt kell, szeretem azt a furcsa kábult érzést, hogy nem aggódom, nem félek, nem érzem azt amit mindig, de sosem leszek függő, nem egyszerű, de sosem leszek függője semminek, láttam az apámnál, hogy milyen is függőnek lenni, én nem akarok függő lenni. A rossz, hogy alapvetően egy hormonálisan/szexuálisan túlfűtött genetikát örökölhettem, az anyámnak tucatnyi szeretője van, mióta szingli, nagyapáim is bővérűek voltak, és én is, ami inkább gond, mert a személyiségem nem ilyen, nem illik ehhez, már-már kettéhasadt személyiségem van, annyi mindenben ellenkezek saját magammal, hogy nehéz felsorolni.

6.

Online pszichológus mennyire elterjedt? Nekem bejutni sem egyszerű egy rendelésre, a városomban csak állami pszichológus van, ő pedig gondolom annyira veszi komolyan a munkáját, mint én is, hogy "teljen le valahogy a műszak, éljük túl". Magánról jobbakat hallok, de legutóbb pénzhiány miatt kellett befejeznem kettő alkalom után, még magát a kezelést kifizetem, de bejárással együtt másfélszeres volt a végeredmény, én pedig szegény vagyok. Online még nem lenne rossz, mert havi 10.000 Forintot össze tudok kuporgatni, igaz azt is szó szerint kuporgatni, mert alapvetően nem élek meg a fizetésemből, most is a moratórium miatt tudok hellyel-közzel, de amint vége fizethetem a lakáson lévő hitelt tovább, amire esélyt nem látok, hogy teljesülni fog, papíron 2033-ra történik meg. Szerencsére a hitel nem az enyém, csak én fizetem, cserébe, hogy itt lakjak, nem szeretnék hazaköltözni. Szeretem az anyai ági rokonaimat, de nem szeretném, már nem is tudnék együtt élni másokkal.

9.

Igen, sejtettem, hogy így van. Gond ez, mert élőben beindul a passzív önvédelmi reflexem ami vagy az, hogy teljesen bezárkózom és védem magam, vagy ami még rosszabb, hogy fals dolgokat mondok neki, amiről azt gondolok, hogy hallani akar, nagyon jól eltudom játszani azt, hogy őszinte vagyok, miközben nem. Vagy azt az érzést kelteni, hogy mindent elmondtam, holott nem. És még magam sem tudom ezt iránytani, ha másokkal beszélek azonnal beindul, sokan hiszik, hogy ismernek, kiismertek, holott csak ezzel a mechanizmussal találkoztak nálam és még magam sem tudom, miért vagy hogyan csinálom ezt. És persze utólag bűntudat, vajon mit rontottam el, mit csinálhattam volna jobban, miért nem érzek senkit magamhoz közel, miért kell ez a fal, miért félek mindenkitől? Exbarátnőm emiatt hagyott el/csalt meg, amiért kezdetben nehezteltem, de mára igazat adok neki a neheztelés csak a sértett öntudatom miatt volt, neki volt igaza (persze ezt nem ismerhetem el senkinek élőben).

Amúgy az előbb sem volt teljesen igaz, hogy csak a pénz miatt lett vége azzal az orvossal, hanem az is benne volt, hogy éreztem rajta, hogy érdektelen. Egyszer kellett volna 1 perccel tovább foglalkoznia velem, épp csak azt nem mondta, hogy "na, én leszarom, ez nem volt benne a díjazásomban". Hogy bízzak meg egy ilyen személyben? Sajnos elég paranoid és gyanakvó típus is vagyok, csak hogy nehezítsem az életem.