Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Megbántottam a lányt most mivel engeszteljem ki?
Egy munkahelyen dolgozom egy nagyon szép, csinos lánnyal (24) és nemrég tudtam meg, hogy "szerelmes" belém, amivel nem is lenne gond ha nem tudnám, hogy egy elég "perverz" lányról lenne szó szerintem legalábbis, állandóan perverz megjegyzései vannak állítása - meg mások állításai - szerint is csak velem szemben vannak ilyen szexuális jellegű "beszólásai" hogy úgy mondjam, de nem hiszek neki és nemrég mikor a barátnői kérdezték tőlem, hogy amúgy bejön e én azt mondtam nekik, hogy igen is meg nem is.
Mondom igen mert tetszik külalakra, csinos, jól öltözött, ápolt stb. de a megjegyzései miatt én úgy gondolom, hogy mással is tuti ezt csinálja, más sráccal, ezért azt mondtam a barátnőinek, hogy biztos sok fiúval fekszik össze hébe hóba, egy könnyűvérű lány szerintem. Na amikor ezt kimondtam már láttam, hogy ezt máshogy kellett volna előadnom (a tekintetekből ítélve) mert egyből kontráztak rá, hogy én most konkrétan r*ncnak nézem-e? Mondom szó sincs erről vagy legalábbis nem ezzel a szóval akartam kifejezni magam.
Visszajutott a lány fülébe és azóta nagyon kerül, barátnői szerint semmi életkedve nincs, azóta mióta ezt megtudta, nem eszik, nem alszik, a munkateljesítménye az kritikán aluli, a tesójával sem veszi fel a kapcsolatot állítólag, a barátnőinek nem válaszol állításuk szerint legalábbis. Ezt most mivel hozzam helyre? Látszik a lányon egyébként az egész, de nem hiszem el, hogy mással nem ezt csinálja. Egy lányt nem lehet így megbántani, hogy ilyen viselkedésbe csapjon át. Helyrehozzam vagy inkább hagyjam?
21.század van. Poénkodik sok lány így. Nekem sok fiú ismerősöm szokott,én velük nem,de barátnőimmel igen. Ez nem könnyűvérűség. Rohadtul távol áll attól. Amúgy megjegyezném,hogy a nőkben is dúlnak a hormonok,tehát fantáziálnak a szexről,sőt van hogy komoly kapcsolat nélkül is belebújnak egy egy srác ágyába. Ezzel nem bántanak meg semmit,sőt semmi közöd nincsen hozzá. Mi lenne,ha a saját dolgoddal törődnél?
Vegyél el majd egy szűz lányt,őt meg hagyd békén.
Te tudsz szöveget értelmezni? Általános iskola alsó tagozatát sikerült elvégezned azért?😂
De ha már itt tarunk eddig két srác ágyába bújtam bele. Az első úgy átvert,hogy utána szívsebész tette helyre a szívemet. Na utána volt egy lazább kapcsolatom(nem várom el,hogy felfogd,hogy nem tudtam bízni és kötődni egy ideig.)
De látom sikerült kiszedni a lényegi információt a válaszomnak. Engedd el azt a lányt! Jobbat érdemel tőled.
Ha ezzel a kommenttel téged megbántottalak akkor azt őszintén megmondom nem sajnálom, a másik lány helyzete már más, azt már bánom, egyébként nincs kit elengednem mert nem én voltam aki "kezdeményezett" idézőjelbe, hanem ő.
Abban azért értsünk egyet, hogy a mai lányok azok már szemérmetlenebbek, sokkal inkább arra mennek, hogy minél jobbal minél többször, ezzel nem azt akarom mondani, hogy amúgy egy rossz csávó vagyok, de azért a lányoknak, bocsánat, nőknek legyen tartásuk. Te meg ne húzd fel magad feleslegesen szerintem ha tényleg szívproblémáid vannak attól ha valaki kimondj az igazat.
Nem dehogy, komoly a kérdés és nem is arra ment ki a játék, hogy a nőket degradáljam, felejtsük is ezt el.
Hogy mi számomra a perverz? Igazából semmi hogy úgy mondjam én nagyon az vagyok, de ha egy nő perverz - az sem baj - de ha így nyíltan vállalja ott sejtet valamit, ha előítélet a részemről ha nem, ez van, de számomra nem a perverzség a negatív, hanem a közlésvilága a lánynak.
Megint egy tipikus soviniszta álszent kisfiú. :D A nőknek legyen tartása, de a férfiak nyugodtan d.gjanak össze-vissza. :D
Feltételezem, a csaj nem is mondott semmi perverzet, max tett valami szexuális töltetű megjegyzést. De az ilyen prűd szentfazékoknál a "szexuális" és a "perverz" szinonímának számít. :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!